FB© is ROCK: 2008
renton blogja

szerda, december 31, 2008

Boldog Újévet kíván

az Extrém Fogmosó Ember! (Danci ajánlásával)

Változni kell, muszáj.

Talán még időben sikerül.

Szétvet a méreg

Filmes blogokat olvasgatok, hasonlóakat az én filmes blogomhoz. De csak abban hasonlítanak, hogy non-profit blogok ingyenes tárhelyen, lelkes szerzőktől. Basszus gyerekek, annyira szörnyű érzés magyar szakosként nyelvtanilag teljesen szétkúrt kritikákat olvasni. És a legtöbb blogon nem kevés ilyen akad. A Filmbuzi ez alól kivétel, intelligens gyerek lehet, Aeon flux meg pláne, neki néha a kezét is megkérném. De a kisebbek... Na jó van egy kis személyes sértettség is bennem, hiszen amíg az ő "hogy is mondjam magának", "a film nagyon tetszetős, jó, azaz remek"- féle írásaikat olvassák, addig a miénket elenyészően kevesen. Csak két példa két különböző agyolvasztó írásból, a blogokat nem nevezném meg:

"Vhol olvastam, hogy nem tetszik a túlzott photoshop. Van benne kivetnivaló, de ha nem ilyen lenne, nem tetszene." (egy plakátról nan szó)

"Nos, a sztori alapján egy szokványos filmnek hangzik ez, én is arra számítottam, noha olvastam kritikákat, hogy itt bizony valami másról van szó. És valóban másról van szó, mert ez nem egy szokványos film."

Pofám leszakad, gyerekek, pofám leszakad. Gyertek ide: http://mozisblog.blogspot.com

kedd, december 30, 2008

Téli éjszakák

(15:28:18) Sab: jaj ferci én tagnap nagyon sokat ittam
(15:28:28) Sab: és üres babakocsit tologattam éjjel pest utcáin
(15:28:35) Sab: mert találtam
(15:29:28) Sab: és nem engedtek be vele a gödörbe
(15:29:53) Sab: pedig bizonygattam, hogy hideg van mert az is volt és a gyerek meg megfázik
(15:30:02) Sab: hajthatatlanok voltak
(15:30:23) Sab: aztán már nem emlékszem hol, elhagytam gyerekestül a babakocsit...
(15:46:18) Feri: te jó ég, Csaba, ez gyönyörű

hétfő, december 29, 2008

Zúzmara

Ez majdnem olyan jó volt, mintha hó esett volna, úgyhogy le kellett fényképeznem...

Az előbb épp egy

Zoey Deschanel képet nézegettem, amikor olyan fizikai fájdalmat éreztem a szívemben, mint még soha. Nem tartom valószínűnek, hogy Zoey-nak köze van ehhez, inkább tán valami rosszat ettem, vagy egy pillanatra úgy döntött az artériám, hogy elzáródik, minden esetre nagyon érdekes. Azért mégis elgondolkodtató, Zoey nélkül szót sem érdemelne. Egyébként jól vagyok.
Autó két oldalról!

péntek, december 26, 2008

Pille Péter

Legújabb mesehősöm már a boltokban! Nem túl erőszakos, úgyhogy gyerekeknek is ajánlom, ráadásul még a karácsonyra fölalvasását is szorgalmaznám, tesztelés céljából. Én is fölolvasnám valakinek, ha lenne itt egy teremtett lélek. Na, a lényeg, hogy minden bizonnyal ez is rajta lesz a mese-lemezen, és Molnár Anikó fogja fölolvasni, ezt most az előbb találtam ki. Meg a mesét is... Innen töltheted le.

szerda, december 24, 2008

És a második

(Elég beteg lett, tudom, lehet jobb lesz felhagyni a művészkedéssel?)

vasárnap, december 21, 2008

Pötyi marad?

(21:46:38) Feri: sose honfoglalóztam még
(21:46:56) Pötyi: nem is érettségiztél?
(21:47:22) Feri: igazából a dékán ismerősöm, így felvett érettségi nélkül
(21:47:42) Pötyi: engem érettségivel is ki fog rúgni
(21:48:06) Feri: viccelsz, nem?
(21:49:21) Feri: úgy értem, nem rúghat ki, ha tényleg van érettségiid...

Marley Shelton

kedd, december 16, 2008

Idézés

én már többet nem idézlek vissza
mint tárgyaláson a megkent ügyész
ki lajstromolja mind a vádakat
hogy hátha majd a bíró rádharap
mindenkinek annyi már a piszka
hogy tanúskodva játssza a hülyét

hétfő, december 15, 2008

Jajdefáj

Negyvenharmadszor kezdem újra ezt a bejegyzést, azt hiszem ennyi tükrözi is, hogy úgy nagyjából mi van.
Mindig szerettem volna egy saját weboldalt, ahol nincsen semmi.

szombat, december 13, 2008

Teljesen illegális

Mivel épp lusta vagyok, mint a disznó unatkoztam, fölhelyeztem egy non-stop tárhelyre a tavaly összeállított best of lemezt. De nem elégedtem meg ennyivel. Csináltam egy vol.2-t! Hallgassátok, nektek a magyar jogszabályok értelmében szabad, csak engem vihet el a fekete autó. De mivel a látogatottság, és így a letöltések száma igencsak csekély, így ez a veszély annyira nem fenyeget.
Különben... Ha ez lehetséges, a második blogos best még elvetemültebbre sikerült, mint az első. Szemrebbenés nélkül pakoltam egymás mellé sunshineos elektro zenéket, britpoppot, route 66 tábla átlövős andalgós zenét, meg magyaros alternatív nyüzgülést, és akkor még csak egy kis ízelítőt adtam. Legyen gyomrotok hozzá!

Best vol.1 letöltésBest vol.2 letöltés(A borítókra kattintva mégnőnek, és látszani fog a tracklist)

csütörtök, december 11, 2008

Szerintem vicces

hogy egy pillanatra én is feltűnök (mármint a nevem) ebben a reklámban, a kaukazus.hu-n. Katt a képre.

szerda, december 10, 2008

vasárnap, december 07, 2008

Utálom

Utálni bárkit lehet, de van egyvalaki, akit ha utálsz, abból csak bajod származhat. Meg még rendesen megütni se tudod, túl közel van. Segítek, nem a Mikulás...

Üzenet a Kaukázuséktól

"hy

mertére kiválasztottuk a nagyapa c versed
jólenne ha visszajeleznél
mondjuk szűkös határidőn belül
vas du-ig
vagy last minute hétfő de-ig
h elhangozhat e a vers színészáltal vagy esetleg eljönnél és te magad előadnád!!!!(erre vevőbb lennék, de mindegy)
hallgatás belegyezés, erre fogom fogni és elhangzik vmelyik színész szájából

üdv
renkovic"

szánom-bánom, nem tudok ott lenni...

szombat, december 06, 2008

Nem segitt itt más csak a piócásember

A Levél

Táth Gabi üzenete:
háhh, akkora marhaságot csináltam :Dh szinte örülök magamnak
Feri üzenete:
mi volt az? hatalmas szerelmi vallomás többoldalas ímélben?
Táth Gabi üzenete:
jézusom! honnan tudtad?! :D:D:D
Feri üzenete:
hát. a net előtt üdögélsz, biztosan nem Jung archetípus elméletének hátterét kutatod...
Táth Gabi üzenete:
már azt hittem, h nked küldtem el :D:D:D

szerda, december 03, 2008

Lassan

ott tartok, hogy fizetnék is az ölelésekért, csak legyenek. Egyébként lehet nekem sms-t is írni, vagy föl lehet hívni, ha valaki csigákat, vagy kavicsokat akar gyűjteni az út szélén, én valószínűleg ott leszek. És majd akkor is keresem a kavicsok között, hogy mért vagyok én örökké kívülálló, szemlélő, aki talán beleszól, de nincsen benne semmiben, talán van véleménye, de nincsen igaza. Hiányzik, rettenetesen hiányzik egy reggel, amikor nem egyedül kell fölkelni. Kurvarég.

vasárnap, november 30, 2008

A Játék

Macsektól kaptam.
"1. Linkeld be azt az embert a blogodba, akitől a körkérdést kaptad.
2. Ossz meg magadról hét dolgot, akár különleges, akár hétköznapi.
3. Válassz ki 7 embert, nevezd meg és linkeld be őket a blogodba.
4. Egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukon, hogy ők a kiválasztottak."

Ha megszakad a lánc, attól sem fog elhagyni a szerencse, nem hal meg a rákos kisfiú, és ugyanúgy felhív éjfélkor valaki, hogy szeret, nyugi. Szóval kedves kiválasztott bloggerek, ha gondoljátok adjátok tovább a stafétát hét embernek, ahogy én is tenni fogom a bejegyzés végén, de előbb a lényeg.

1. Igyekszem minél többféle zenét hallgatni, de soha egyik sem tudott annyira megfogni mint ők. Örök favorit. (ciki?)
2. Nagyon-nagyon utálom a sárgarépát, kivéve, ha apró darabokban és szigorúan nyomokban lehet föllelni, mondjuk a franciasalátában.
3. Régen megtaláltam a lányt (vagy ő talált meg, nem emlékszem), akibe biztosan tudom, hogy örökre szerelmes leszek. Ja, és nem egy amerikai színésznő, tényleg ismer(t)em. Persze ezzel nagyon sokan vannak így.
4. Szeretnék egy jó verset írni (kezdetnek), de ahhoz sokkal több jó verset kéne olvasnom, és egy varázslatos IQ fröccs se ártana.
5. Soha nem olvastam végig Csehovtól a Sirályt.
6. Régóta szeretném meggyőzni anyut, hogy a Coca Cola jobb, mint a Pepsi, de anyu kérlelhetetlen.
7. Úgy hiszem, kevés olyan szentimentális embert ismerek, mint én. Persze ma mindenki kurvára szentimentális befelé, úgyhogy lehet, hogy mégis ismerek.

És akkor a bloggerek, akiknek továbbdobom a labdát: Szilvi, Pistu, Csaba és Levi, Máté, Pötyi, Mandula, Bazsi.

péntek, november 28, 2008

Mustár

Az én rózsám szendvicset ken lustán,
szája biggyed, könny van a szemén.
A szerelem elfogy, mint a mustár,
s a flakonból szürcsög a remény.

hétfő, november 24, 2008

Dalszöveg

Vannak elméleteim a dalszövegekről, meg a dalszövegírásról. Ilyen pl., hogy az amatőr dalszövegírókkal az a baj, hogy folyamatosan megfelelni próbálnak a közönségnek. Ez azt jelenti, hogy olyan környezetben születnek a szövegeik, amelynek a paramétereit nem ők, hanem más szerzők adják/adták meg. Nem akarom azt mondani, hogy az ember csak magának írjon dalszöveget, ami valami húdetökegyedi dolog legyen. Azt mondom, az lehet a legjobb, ha az író meghagy magának egy tág teret, ami különbözik mindenféle másik tértől, és habár vannak határai, ezeken belül szabadon mozoghat. Ha megvan ez a tér, és ott a térben eszébe jut, hogy szerelmes, nem azt fogja írni, hogy "szomjazik a szívem egy lány után", hanem, hogy mittudomén "nagyon szeretlek". A hallgató nem hülye, ezt nem szabad elfelejteni, és éles szemmel fogja észrevenni, hogy itt egy őszinte és csupasz gondolat van elénekelve pont megfelelő helyen, és rögtön tudni fog azonosulni a szerzővel.
Van még pár hasonló elmélet, majd ezekről később. Addig is itt van ez a dalszöveg, ami kérésre készült, és egyelőre csúnyán megtámadható az iménti okfejtéssel. Majd igyekszem olyat is írni, ami megfelel annak. Ebből minden esetre már született egy dal, hamarosan remélhetőleg a neten is elérhető lesz a demo verzió.

Katica

reggelente hangyákat ölök
harangszóra jön sok sok török

délután csak téged bántlak
sós kutakba lassan mártlak
kerék alá ezer kis rovart
helyezek és állom a fuvart

majd megtisztít este az ima
tiszta flesh és jobb mint a pina

pici szíved hullámzó taván
az én szívem egy gázlómadár

minél inkább beljebb megyek
megvagdos sok török gyerek
ne kérdezd hogy mitől véres
a szív balesetveszélyes

megtanulta s nem röpül bele
messzeföldről már több gilice

hányszor kérjem még hogy gyere ki
a nagyvilág lángol ide ki

lesz itt tej vaj kis virágom
csigák másznak majd az ágon
egymás köré csavarodnak
egyre többet rosszalkodnak

nekem se lesz ám túl nagy öröm
házadat mikor összetöröm

kedd, november 18, 2008

A Kása-féle vajda paradoxon

No, dióhéjban megpróbálom elmondani, mire is kell gondolni, hogyha tudományos folyóiratokban vagy szakkönyvekben ezzel a terminussal találkozunk.
Vajda paradoxonom alappillérét az az elképzelés tartja, hogy én és Danci barátom néhány év múlva vajdák leszünk. És ugye a vajdaság számos alapkövetelménnyel jár. Nem lehet ám akárki csak úgy vajda. Lesznek minekünk rotveilereink, ilyen nevekkel, mint Caesar, Brutus, Tango, Cash, Zeusz, Apollón. Aztán lesz nagymellű szőke nőnk, ilyen nevekkel, hogy Klári, Margit... Lesz még egy csomó minden, amit most inkább nem sorolnék föl, rátérnék mindjárt a legfontosabbra, ami közvetlenül a jókora szőrös sörhas után következik. Lesz ugyanis hüvelykujjamnyi vastagságú aranylánc is a nyakunkban. És itt kell megemlíteni a vajda paradoxont. Danci ugyanis fölvetette, hogy ha még akkor is színészkedni fogunk, amikor már vajdák leszünk, az előadások alatt le kell majd vennünk a láncokat. Ez azonban égető problémát jelent, megtöri bennünk ugyanis a vajdaság folyamatos érzését. Mert habár a vajda elméletileg létezhet aranylánc nélkül, mégiscsak az aranylánc teszi a vajdát. Ez tehát a Kása-féle vajda paradoxon.

csütörtök, november 13, 2008

Tudjátok

nagyon-nagyon szeretem a lányokat. Sajnos ez így is marad. Ó bárcsak fűnyíró gépekre izgulnék...

szerda, november 12, 2008

Á, nem is voltam

tegnap benyomva mint az állat, egyszerűen elszontyolodtam kicsit. Minden esetre ébredés után (úgy másfél órával ezelőtt) számot vetettem életem legnagyobb terveivel, és már jobb.

1. Verekedni Ronald McDonalddal.
2. Tönkretenni Ryan Reynolds és Scarlett Johansson házasságát.
3. Közös gegszterrepp-dal Barack Obamával a Music TV-n. (+ Fekete és ázsiai olajozott testű táncoslányokkal, sok-sok Dodge Viper-rel és hatalmas aranyláncokkal, néha a refrénben Shakira segít.)
4. Verekedni Csipával a Hooligansből. (Ez esetben ütő, szúró és lőfegyverek segítségével.)
5. Gombatrip alatt szivárványszínű pegazusokat haluzni Pistuval.

Nem is habozom. Elsőként irány a McDonalds. Szevasztok.

vasárnap, november 09, 2008

Ha én lennék

Isten, tuti, hogy ABBA-t szólatnék az apokalipszis közben, nem azért mert utálom, hanem, mert... Na jó. Mindegy. A Jelenések könyve az egyetlen a Bibliából, amit többször is olvastam (ez szégyen, tudom) és arra jutottam... Nehéz... Szóval megy az ABBA a világvégéhez, na. Nem is értem, hogy maradt ki a Donnie Darko-ból.

Amanda Seyfried

Igen, megnéztem a Mamma mia!-t...

Nincs mit írnom.

Ha össze kellene foglalnom az utóbbi szűk két évemet, akkor azt mondanám, ez volt az az első és leghosszabb időszak az életemben, amikor nem értek meglepetések. Nem tudtam meglepődni semmin, nem kellett váratlan dolgokkal foglalkoznom, minden úgy történt, ahogyan azt előre elképzeltem. Itt kell megjegyeznem, hogy alapvetően pesszimista lógóbajszú tirpák magyar attitűddel kelek ki az ágyból, ennélfogva ugyanígy szoktam álomra hajtani a fejemet. És tényleg, nem nagyon tudok mit írni, pedig őszintén utálom azt a szót, hogy nihil. Úgy vagyunk ezzel, hogy meg-megpróbálunk kimászni belőle, de legszívesebben azt tudjuk elképzelni, hogy jön a váratlan, a nagy, a meglepetés, és majd ő kihúz. Egy ajánlat, egy egyezség, egy jó parti, egy jó bőr, egy angyal.
Na ezért van tanulság is. Nem húz ki senki. Marad tehát a kérdés, számíthatok-e magamra? Számíthatok-e elégszer. Tudjátok a választ, talán nálam is pontosabban tudjátok. Másfél éve sírtam volna, de elfogyott a nyafogás.
A dolgok hirtelen megfoghatatlanná válnak, ha boldog az ember, minden értelmet nyer az által, hogy minden magától értetődő. Az állandóan visszatérő kudarcok pedig pont az ellenkező oldalára fordítják az érmét. Minden kis esemény hideg élt kap, kirajzolódnak az össze nem passzoló körvonalak, és minden tárgy és minden szó és minden esemény feloldozásért kiált, hogy tűnjön el végre szem elől a nihilbe burkolódzott tiszta ridegség. Ez az, amitől nem lehet sírni. Azt lehet mondani, "Persze, tudom, meghalt a kiskutyád, valszeg már oszlik a föld alatt, van cigid?".
Sokért nem adnám, ha minden olyan homályos és meleg lenne, mint régen. Egy sütemény az asztalon húsvétkor, egy karácsonyfadísz szenteste, egy csók a kapu előtt a véletlenül lepottyant filozófia könyvön taposva, mint valami filmben. Figyelt valaki fentről, aki minden bizonnyal én voltam, de nem csak figyelő én (hisz az vagyok eleget most is), hanem gondoskodó én.
Gondoskodjunk, ha másokkal nem is, legalább magunkkal. Szerintem.

csütörtök, november 06, 2008

Az északiak

tartják bennem a lelket. Tegnap éjjel, mikor hazaértem, forgott velem a szoba, aludni sem bírtam. Gondoltam, illumináltan úgyis olyan ritkán nézek filmet, beraktam hát az Ádám almái című 2005-ös dán mozit. Letaglózott. Az év legnagyobb filmélménye. Olyan, mintha a "Legyetek jók, ha tudtok" sztorit öntötték volna egy hiperrealista (olykor szó szerint) velőig hatoló modern drámába. Ilyen pontos, következetes színészi munkát nagyon ritkán látni. Akar a franc hollywoodig elmenni, amikor jóval közelebb is olyan szintű filmek készülnek, mint ez. A dán filmgyártás jelenleg Európa legerősebbje, köszönhető ez nyilván a páratlan minőségű színészképzésnek és a Lars von Trier indította dogma mozgalomnak. Az Ádám almái mustsee movie!És ha már az északiaknál tartunk, akkor itt a vadiúj Sigur rós klipp is, egyenesen Izlandról, még ropogós... vagy fagyos.

kedd, november 04, 2008

Nincs nagy baj

A Ferenc Énblog kitörő lelkesedéssel lovagolja meg az emberi agy ama csodálatos képességének paripályát, amely azért vágtat nap mint nap idegrendszerünk neuronhálóin keresztül-kasul, hogy fontosságtól és érzésektől függetlenül mindent és mindenkit el lehessen felejteni. Hurá, hurá, hurá. Hi-hi hö-hö-hö ha-ha he-hi-ho hu hu-hu

he

vasárnap, november 02, 2008

Tekintve, hogy

pár nappal ezelőtt majdnem sírtam az Ollókezű Edwardon, most már nem is olyan fura, hogy ezt hallgatom, és nagyon tetszik.

péntek, október 31, 2008

Több, mint

valószínű, hogy nem lesz beadandóm hétfőre, kicsit félek, hogy ez azt jelenti, egy Béla tárgy off. Nem mintha most ezt tartanám a legnagyobb gondomnak. Egyszer két éve boldog voltam. Az időintervallumok bekaphatják a faszomat. Gonosz rohadékok.

szerda, október 29, 2008

Tanulságok a Pécsi Egyetemi Színházi Fesztiválról

(igazából nem is arról)

1. Amatőr körökben meglehetősen sok a fasz, illetve pinahiánnyal, egyéb szexuális problémákkal küszködő rendező.

2. F. D. azt sugallta egyik este, (vagy nem leszek gonosz, én azt hallottam ki a véleményéből) hogy a szerelem inkább csak annál tud működni, akinek ha nincs ló, jó a szamár is.

3. Idegen ajkú hölgyek szenvedélyes beszélgetésbe kezdenek egy jóképű sráccal, ha az kettő erélyeset böffent, én ezt minden nyelvtudásomat összeszedve, shakespeare-i szintű monológizálás után sem értem el.

4. Pécs pont olyan mondjuk Veszprémhez képest, mint amilyennek elképzeltem. Egyébként mostanában minden hely ahova eljutok, olyan, mint elképzeltem, szóval alighanem fölösleges bárhova is mennem, álmok El Pasoról, ágyő...

5. Az a lakatos hely tényleg klassz, és ha lett volna nálam lakat tuti, hogy én is pattintottam volna egyet a többihez, egyedül is. Bebebe...
Komolyra fordítva a szót a fesztivál tök jó élmény volt és lehet hogy tahóság, de ezek az élmények most nem akarnak bejegyzéssé változni.

hétfő, október 20, 2008

Az előző volt

a 666. bejegyzés. Mintha nem lennék így is épp eléggé apokaliptikus hangulatban így kora reggel, az őszi szünet első napján, mikor mindjárt indulok a buszhoz, hogy estére Pápán legyek előadáson. Amiben én is benne leszek, azért ily korán. A hét második fele meg Pécs, nemzetközi színházi feszt. Egyetem, hogy fejezlek be idén...
Huszonhatodszor hallgatom meg M. Ward-tól a Vincent O'Brain című dalt, nem tudom így hirtelen megosztani veletek, de ebben a trailerben, meg a figyelemre méltóan hangulatos filmben is hallható, majdnem teljes egészében (1:29-nél szólal meg). Mellesleg a fél stáblistába (legalábbis ami a női felét illeti) szerelmes vagyok.

vasárnap, október 19, 2008

Hova megyünk ma este, Feri?

Egy tűzhányó az agyam

gyerekek, komolyan, most is rájöttem, hogy hülyeség lenne írnom neked iwiwen, mert egyáltalán minek írnék, a következő nyolc hónapban akár juthat is idő egy beszélgetésre, bármennyire is nem szeretnéd, vagy nem szeretném, és gyerekek, én valószínű, hogy farkastejet szoptam, vagy nem tudom, de azt is kigondoltam, hogy az a fényreklám, ami egész nap körbe-körbe megy a fejemben és az van ráírva, hogy "örökre magányos leszel", az nem lehet igazi, mert a fejben ugye, ugye hogy nincsenek is fényreklámok. Mérhetetlen intelligenciám pedig egyenesen oda vezetett, hogy megelőzvén az ökleim fürdőszobacsempén történő szétbaszását bejöttem blogot írni, hogy frappáns, imádnivaló cinizmusommal leplezve belementálismaszturbáljam az éjszakába, hogy nekem most és mindörökké nem jó.

Hányinger. Mindentől. Talán legjobban ettől a végzetes kolonctól, ettől a gyűlöletes testtől. Ez a weboldal pillanatnyilag egy vécé. Remélem nem hagyom eldugulni.

magam sem tudatosítottam, de most, hogy visszaolvastam régről, teljesen zavarbaejtő, hogy itt valamikor majdnem minden bejegyzés Vikiről szólt. Vajon minden emós énblogot egyvalaki miatt ír az ember?

kezdi ledobni az agyam az ékszíjat

szombat, október 18, 2008

Hát ma

az történt, hogy kínos kellemes semmittevés mellett órákig szerkesztettem ezt a hátteret a blognak, egész jó mulatság egyébként, főleg, ha az ember kötelező teendők alól keres kibúvót. Remélem működik mindenki számítógépén, tényleg sokat vacakoltam vele.
Amúgy... Pillanatnyi érzésem szerint egy tehén is pontosabban identifikálja magát a világban, mint én. Meséltem már nektek a nagyok életéről, ahol az emberek dolgoznak, pénzt keresnek, gyümölcsöt esznek, hogy ne legyenek betegek, kapcsolatokat építenek munkahelyen és magánéletben, veszekednek, szexelnek, megbántódnak, meggyógyulnak. Nem tudom én melyik galaxisból jöttem, de ki fogom deríteni.
Ha most azt mondod erre fölösleges fönntartani a blogot, igazad van. Ha ezt mondod, ez a blog nem neked szól. Ez a blog annak szól, aki megkérdezné az életben is, hogy "hé Feri, hogy is van ez mostanában veled meg a tehenekkel?" csak mégsem kérdezi meg. Elmondom hát mindenkinek. Ilyenem van. Mindig lesznek bloggerek. Stb...

Anne Hathaway

péntek, október 17, 2008

Megnéztem egypár fotót

magamról. Határozottan úgy érzem, félelmetes vagyok.

Lehet, hogy a következő Batman filmben engem fog üldözni Christian Bale?

szerda, október 15, 2008

Hogy lássátok

azt, hogy én valamikor mennyire tündérkirály érzékeny gyerek voltam, itt van egy vers kb. általános 5. osztályból. És hallod ezt én pontosan így éreztem akkor. Szokták az emberek így érezni.

Szomjas a föld mert eső kéne néki,
szomjas a szívem, mert szerelmed reméli.
Mi lesz, ha a föld majd végleg kiszárad,
mi lesz, ha a szívem megszakad utánad?

Halovány árnyék vetül e versikére, ha figyelembe vesszük, hogy Levinek azt találtom mondani legutóbbi közös buszozásunk alkalmával, hogy néha úgy érzem, a szerelem fellobbanásában, körülbelül akkora szerepet játszik a lélek, mint a fenyő illatosító egy rallyautóban.

vasárnap, október 12, 2008

Ajaj

"A felröppent hírekkel szemben mégsem halasztották el Scarlett Johansson és Ryan Reynolds esküvőjét az elnökválasztás miatt. A pár most hétvégén, Kanadában fogadott egymásnak örök hűséget"
Velvet

Scarlettnek van egy ikertestvére, aki Barack Obama amerikai elnökjelölt mellett dolgozik. Úgy hívják, hogy Hunter. Adja az ég, hogy ez női név legyen, mert akkor nem ölöm meg magam most rögtön egy teáskanállal.

Annyira gáz ötlet ide berakni egy reklámot, hogy nem hagyhatom ki. Mert megérdemled.

péntek, október 03, 2008

Egyszer már

működjön valami, annyira szar nem lehetek, hej. Szavamra, három napja Krisztus tanítása szerint imádkozom, és hamarosan egyéb szertartásokat is be fogok vetni, nem állok meg, ha kell kecskét is áldozok...

csütörtök, október 02, 2008

Diákhitel, nemvicces

Kutatóintézet

(17:32) ZójefLatillam:milyen tárgyakkal jellemeznéd a kutatóintézetet?
(17:32) ZójefLatillam::)
(17:32) ZójefLatillam:gondolom nem fogkefével, és nem celluxxal, hanem...
(17:32) ZójefLatillam:?
(17:32) Feri:mikroszkóp
(17:32) ZójefLatillam:és még?
(17:32) Feri:fiola
(17:32) ZójefLatillam:kicsit elvonatkoztathatsz...
(17:33) ZójefLatillam:kicsit humorosabb irányba is...
(17:33) Feri:pina

Diplomadolgozat

Végül úgy döntöttem Shakespeare, és a Titus. Nem annyira a dráma és a színpadi adaptációk, mint inkább Julie Taymor filmje. Ez itt, ni:
Te olvastad? Neked mi a véleményed Shakespeare legvéresebb tragédiájáról, amelyben bőséggel akad "Háború, gyerekgyilkosság, kannibalizmus, megcsonkítás, bosszú, harag, gyűlölet." (odeon)?

szerda, október 01, 2008

Pár óra alatt

ami a 20. századi irodalomról szólt, több izgalmas dolgot hallottam az egyetemen, mint máskor egy félév alatt. És belegondolva tulajdonképpen azt hiszem, az emberek többsége Kosztolányi, József Attila, Csáth Géza, stb. miatt jön magyar szakra, kicsit szomorú is, hogy ennyire kevés idő jut rájuk. Már úgy értem, pl. Balassival szemben.

hétfő, szeptember 29, 2008

Nem akarom

azt az érzést, hogy azt figyelik rajtam mások, mért vagyok hülye. Azt az érzést akarom, amikor szeretlek.

No kérem szépen, azt mondja, hogy

Így kezdett majd minden órát az általános iskolás ének tanárom. Aranyos ember volt, többen állítják, hogy valamikor 3/3-as ügynök is volt, no nem mintha ez az aranyosságával lett volna összefüggésben. Én kérem, kedves olvasók, még abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy kaphattam kokit ettől a derék embertől. Anyukámat is tanította már. Szépen énekelt, szeretett kívánságműsort tartani népdalokból, amikor nagyapám meghalt, szomorú népdalt kértem tőle az órán.
Van egy videó, óvodások ülnek körben, majd egyszercsak betoppan a Télapó (Nem Mikulás, Télapó, hisz ő is a szocialista ideológiák terméke), nagy kerek szemekkel figyelik őt, mire a pirosruhás lehuppan a székre, megköszörüli a torkát, és rákezd: "No, kéremszépen, azt mondja, hogy..."

Gyertek el, jó lesz

vasárnap, szeptember 28, 2008

Ennyi beszari

alakot még tuti nem hordott a hátán a föld, mint ma, mind azt hiszik, hogy a dolgok csak úgy megoldódnak maguktól, nem mernek a sarkukra állni, vállalni magukat, meg a gondolataikat, érzéseiket akkor is, ha kudarcba fulladnak a törekvéseik. Kell pár kudarc, azt mondják, azeredményhez, azt is mondják, héééééééééééé a kudarc nem a vég, csak egy lépcső. Nem csak várni kell, hanem cselekedni. Naná, hogx most ittas vagyok, és naná, hogy ezt az egészet csak magamnak írom.

péntek, szeptember 26, 2008

A tapasztalat

azt mutatja, nyazsgem.

Néha azért

nem írok bejegyzést, mert tudom, hogy csak anyáznék. Mindent, amit a bloggerek szoktak. A semmit, a sorsot, Istent, egymást, még anyát is. Aztán csak rádöbben az ember, hogy ennek nem lehet semmi értelme, és inkább nem ír blogot, hanem pillangókat kerget a réten, gombatrippelni jár, vagy ráfekszik némi húsra. A gyengébbek kedvéért, aki most ezt írja, az nem én vagyok. Csak valamelyik hülye blogger énem. Azt akarja "viccesen" fogalmazzam meg mi van:
Gyerekek, mindenki azt mondja, neki magának a legrosszabb. De aki ilyet mond, az hülye, ugyais az igazság az, hogy nekem a legrosszabb mindőtök között.
Semmi más nem kéne, csak egy test, meg egy lélek, nem olyan nagy dolog. Egyik kedvenc "bloggerinám" régi-régi bejegyzése. A csaj egyébként azóta már befutott, mint menő filmesblogger:"Ha az ember kövér, állandó hazugság az életed, kerülöd a tükröket, mint egy vámpír, kapkodod a levegőt, izzadsz, nem férsz el sehol, nem férsz bele semmibe, s az emberek már ránézésre gyűlölnek." Dehát ezen oly könnyű segíteni...
És a lélek... Attól félek... Csak teljesítendő feladatok vannak, újabb és újabb célok, kihívások, és ezek közül többet sikerül is végigvinni, mégsem érzek semmi eredményt. Bla-blabla-blablabla. Úgyis rég volt itt ilyen maszlag.

péntek, szeptember 19, 2008

Egy összefüggéstelen mondat

Ha lenne pénz a telefonomon, akkor most sms-t írnék, nem mondom meg kinek, mert ez a világ olyan, de remélem sejti és beleírnám, hogy hiányzol.

Kabát ügy

Nemes Szilvi üzenete:
lehet h lesz normális kabátom és többet nem fogok fázni
Feri üzenete:
remélem szép kabátod lesz
Nemes Szilvi üzenete:
hát
Nemes Szilvi üzenete:
leszarom

csütörtök, szeptember 11, 2008

Szeretek

(Avagy a hírös emóversíró legújabb fércműve)

szeretek aludni művészfilmeken
a fülbe duruzsló semmit szeretem
ha kezem a karfáról sötétbe lóg
szeretem ha megmássza egy pók
amíg arra gondolok mennyire szeretem
ha bárhova rakhatom éppen a kezem
a testeken szeretek találni hibákat
szeretem a szürke villámvágta fákat
hallani anyagot recsegni ropogni
kiégett odúkba lakóknak kopogni
szeretek várni a kávéra kedvesre
síkokra rálépni szárazra nedvesre
ázott kis földeket szeretek széttúrni
hajakat porokat füstöket szétfújni
szeretek szeretni főleg ha nem lehet
senkit mert engemet jaj senki nem szeret
szeretem amikor eső kell de nincsen
szeretem ha elszontyolodik az isten

Sanyinak

kedd, szeptember 09, 2008

Megfordultunk

mindenféle faházban. Takaros, meleg lakokban az erdő mellett, a Dunkanyarnál, betört ablakú hidegrázósban Debrecenben. Az a bizonyos faház, aminek az emlékével ma reggel felébredtem, határozottan konfortos volt, ha jól emlékszem Sopron környékén aludtunk benne. Ladislas, Dongó, meg én. Egy kezemen meg tudtam volna számolni, hányszor voltam addig részeg, de ez a részegség inkább csak azt jelentette, éreztem magamon a piát. Akkor kicsit részeg voltam. Azt mondtam a Dongónak, nekem tökmindegy, arab, vagy kínai, vagy mongol, de hozzon valami nőt ide nekem a fölső ágyra, ha már úgyis kimegy a házból. Valahol odakint pesti lányok üldögéltek műanyag székekben, takaróval körbecsavara, cigizve, olyan pestiesen. Az egyikük egy ideje az alattam levő ágyon fetrengett Ladislassal, mert Ladis jóképű fiú volt. Nagyon szép lányt sikerült fognia, akkora egóval, hogy az majd szétfeszítette a faház falait. Még este azt mondta, modell, annyi mindenesetre kiderült számora, hogy legalább egyszer készített róla valami fotókat egy fényképész. Ladis csöndben megujjazta a lányt, később azt hitte nem hallatszott semmi, de persze a síri csöndben minden szuszogás vagy sóhaj hangos szokott lenni. Én közben kiköptem a rágómat, majd nem tudom milyen megfontolásból földobtam az ágy mellett magasodó szekrény tetejére. Ha Dongó tényleg nőkkel állít be, ne legyen már rágó a számban, a leheletem meg már úgyis kifogástalan, ha smárra kerülne a sor. A Dongó persze nem hozott nőket, sőt kishíján le is bukott az osztályfőnök előtt, hogy ő odakint célalanul bolyong ilyen későn. Így telt el az éjszaka, nem féltem az emeletes ágy tetején, bátor volt Ladis is, amikor hozzányúlt a lányhoz, meg Dongó is, amikor kint kódorgott a pesti csajok között. Reggel a lány elbúcsúzott mindhármunktól, olyan érzés volt, mintha kicsit megismerkedtük volna az éjjel. Megadta a telefonszámát is, ha jól emlékszem, Marcsinak hívják. Vajon ő hogy látja azt az éjszakát? Föl kéne hívni, föl kéne venni iwiwen, ugyan már, Marcsi, hogyan emlészel vissza 2002 őszére, volt-e virágillat, mászkálak-e sündisznók, szálldostak-e denevérek a faház körül, ahol három sárbogárdi gimis fiúval aludtál egy faházban, akiknek büdös fingjuk nem volt se saját magukról, se a nőkről se az életről.

hétfő, szeptember 08, 2008

vasárnap, szeptember 07, 2008

Minden vágyam

egy kiadós alvás, hogy egyéb álmokkal, vágyakkal, célokkal ne kelljen foglalkozni. Szép reggelt, emberek.

szerda, szeptember 03, 2008

Szünetem van

Ma még csak a futás volt némi haspréssel meg nyújtással. A próbafolyamat azért jó, mert közben napokig nincs időd semmi másra gondolni, csak a munkára. Ha már lesz idő másra is, terv szerint derekas huszárlépteket fogok tenni az életnek nevezett katyvasz felé. Jó lesz, azt mondják.

szerda, augusztus 27, 2008

Az

otthonom Csehov dráma, az életem tinivígjáték, a lelkem science fiction regény. Ezen gondolkodtam hazafelé (Pistu albija), amikor belekötöttem egy kóbor kutyába. Mivel az első "Na gyerünk, tépj szét!" után a kutya morogni kezdet a befejező "Lekvár vagy." kimondásakor már eléggé remegett a hangom.
A próbák ettől derűsebben folynak, tán még szeptemberben sor kerül a nyilvános főpróbára.

vasárnap, augusztus 24, 2008

Kis magyarázat az új fejléchez

Nem Éva volt az első nő Ádám oldalán. Tudományosan bizonyítható. A történészek és Bibliakutatók régóta tudják, hogy több Héber mítosz szerint Ádám mellé úgy teremtett társat az Isten, ahogy Ádámot is teremtette, földből. Eredetileg szó sem volt oldalbordáról. Lilithnek hívták a nőt, aki mindenben egyenrangúnak tekintette magát Ádámmal, a közösülésben is, így hamarosan veszekedni kezdtek. "A nő így szólt a férfihoz: nem akarok alattad lenni". A férfi azt mondta: nem akarok alattad lenni, inkább feletted, mert megérdemled, hogy alul maradj én pedig felül. A nő így válaszolt: egyformák vagyunk, mivel mindketten a földből vétettünk, de nem hallgattak egymásra." (Nem vicc.) Lilith dühében kimondta Isten igazi nevét, ami egy 36 betűből álló szó, rajta és Ádámon kívül csak Mózes és Jézus ismerték ezt a nevet. (A név ismerete isteni hatalommal ruház föl, kimondása után a kimondó halottakat támaszthat fel, leprásokat gyógyithat, stb...) Ekkor Lilith fölemelkedett és elhagyta Ádámot, aki kétségbeesésében az Úrhoz fordult. Ezután került sor a híres bordaműtétre, és megszületett Éva, a hűséges és jó asszony, akinek szépsége nem vetélkedhetett Lilithével, de kitartott Ádám mellett, még akkor is, ha az alkalomadtán seggbekúrta. Csakhogy Lilith sem maradt tétlen, igazi gonosz démonná változott, több legenda is a gyermekhalál előidézőjeként, illetve a bűnbeesésre sarkalló kígyóként emlegeti, néhol magával a sátánnal azonosítják.
Egy nőt, aki a leggyönyörűbb és legbájosabb volt a teremtésben. Hm.

péntek, augusztus 22, 2008

Első promó plakát

sokkal gyengébb lett, mint amilyennek akartam, de azért itt megmutatom. Várjátok-e?
(A kép kattintásra jó nagyra nő.)

péntek, augusztus 08, 2008

Elég

pár napot itthon töltenem, és rögtön elkezdek földhöz ragadni. Ez nem összetévesztendő a két lábbal földön állással, inkább a seggen ülésbe süppedéshez tudnám hasonlítani. Az okokról egy sör mellett, ha érdekel. Ez az írás - itt alább - túl gyakran eszembe jut.

Kafka - Add föl! (1922)

Kora reggel volt, az utcák tiszták, üresek, a pályaudvarra mentem. Ahogy a toronyórát órámmal összehasonlítottam, láttam, hogy sokkal késõbb van, mint hittem, sietnem kell, e felfedezésemtõl megrémültem, elbizonytalanodtam utamban, nem ismertem még jól a várost, szerencsére akadt a közelben egy rendõr, odasiettem hozzá, és lélekszakadva kérdeztem tõle az utat. Mosolygott, s azt kérdezte:
- Tõlem akarod megtudni az utat?
- Igen – mondtam –, mert magam nem találom.
- Add föl, add föl! – mondta, és nagy lendülettel elfordult, mint aki nem akarja, hogy nevetni lássák.

csütörtök, július 31, 2008

Nem csak mozis blog

A Filmes blogunk folyamatosan frissül, főnixmadárként meg-megújul, újabban igyekszik multikulti bloggá alakulni, olvassátok, látogassátok, terjesszétek akkora szeretettel, mint amekkorával mi írjuk nektek! :)


Ott is fenn van pl. ez:
Egy kis ajánló. Augusztus 1-én 19:00-kor Kapolcson lesz látható a Veszprémi egyetemi színpad előadása Szentivánéji káosz címmel. Az előadás trailerét itt nézheted meg.
3-án a kapolcsi Faluházban látható a Koplaló Mátyás (17.00), valamint az Odulakó című produkció (20.00), mindkettő a Teleszterion színházi műhely előadása.
(A belinkelt plakátokon szereplő időpontok természetesen már érvénytelenek)

kedd, július 29, 2008

Az imént a plafont

bámultam, és szentül meg voltam győződve arról, hogy ha valahogy 5 percen belül nem kerül mellém egy nő, fölrobban az agyam. Mivel az efféle agyrobbanástól sejtésem szerint viszonylag sokan tartanak, és mivel tudtommal eddig senkinek nem robbant föl viszonylag hasonló helyzetben az agya, most viszonylag nyugodtnak mondhatom magam.

vasárnap, július 27, 2008

Új blog!

Figyelem kedves barátaim. Pistuval tegnap este kitaláltuk, hogy vírusmarketing kampányba kezdünk, a tárgya pedig egy horror film lesz. A vírust egyelőre egy blogon keresztül adagoljuk a gyanútlan olvasók felé. A blogoldalt a képre kattintva érhetitek el.Természetesen a linkek közé is kikerül az oldal. Jó szórakozást, és terjesszétek nyugodtan a hírünket, ha gondoljátok.

péntek, július 25, 2008

Vers éjfél után

avagy mért nem alszom már megint...

van a világ

van benne sok
tipi tapi smici smaci
van a test
és az egy barlang
ott lakik a lélekmaci

szájon vannak
szájfénymézek
megcsillannak
bújj ki lélek

barlangrések rendre nyitva tárva
minden kislány rendre fölcsinálva
hujjujjujjujjuj

van az érzés
szagra gerjed
mint a mekiben a nyál
van a nyelv
egy kedves kis lény
elvackol vele a nyár

szájbarlangban
fagylalt ízek
szívkalácsban
macimézek

az én szívem nagyon szocreál
összevissza ver hogyha feláll
dúdudúdudú

van a világ
van benne sok
pitt pattogó pöttyös labda
hülye aki
nem kapja el
minden hülye elkaphatja

mentés jókor
mentés rosszkor
mentés jobbról
mentés ballról

kell valaki
aki a nagy
kapkodásban kinevessen
hogy elérni
a sok labdát
semmiképpen ne lehessen

van ki mézet
van ki estét
van ki nyelvet
van ki medvét

aki a szerelmet menti meg
az lesz aki nem kell senkinek
sállállállállá

Kérdés... Te mit mentenél meg?

csütörtök, július 24, 2008

Diplomadolgozatomat

"Édességháború" címmel a valamikori szocialista tömb és a nyugat közötti morális, gazdasági és anyagi különbségeket remekül érzékeltető rágcsikból fogom írni. Hogy nem vettük észre! a hidegháború több fronton is zajlott, így a fegyverkezés mellett az édességpiac is két nagy pólus köré szerveződött. Összeesküvés elméletem alappillére az volt, mikor rájöttem, a Dunakavics nem lehet más mint válasz. Kelet válasza a nyugaton 1941 óta ropogtatott M and M's-re. Innen már nem lesz nagy dolog végigvezetni az édességháborút.
Ezzel a dolgozattal csak egy baj van. Magyar szakos vagyok.

szerda, július 23, 2008

Éppen

elindultunk volna itthonról, és azt vettem észre, hogy a húgom bámul valamit az eresz alatt, gondoltam fecske, mert az ereszünk tele van fecskefészkekkel. És közelebbről azt láttam, hogy két madár valamiért nagyon kapaszkodik egymásba, mintha bántanák egymást. Aztán még közelebbről kiderült, hogy az egyik gyakorlatilag fölakasztotta magát valami damilféleségre, ami a fészekből lógott ki. Mire sikerült elvágnunk a damilt, a fecske már alig élt, a másik ki akarta szabadítani, de az is inkább kárt tett csak benne. Már az eset előtt sem volt túl jó kedvem egyébként.
Egy Erdélyi József versben a fecske Isten madara, felőlem mondjuk Buddháé is lehet, én csak azt tudom, erős izgalmi állapotban annyit nyom körülbelül, mint egy szelet Medve sajt, és olyan, mintha a szemedbe nézne a fekete szemével. Otthagytuk az asztalon, mire visszaértünk, nem volt ott, talán létrejött.
Régóta sejtettem, hogy jó lenne fecskének lenni, de amikor ma a kezemben fogtam, csak akkor lettem biztos benne. Azért, mert könnyen fölkapja a szél, meg védett, meg fura érzést csinál, ha az ember a szemébe néz, meg ugye ha csillag nem lehetsz... Nem mondanám, hogy elérzékenyültem, - bár úgy tűnhet - inkább csak arra gondoltam tényleg, fecskének lenni jó. Huzalokban elakadni nem jó.

Tudom, menjek aludni...


Functional Electronic Replicant Intended for Killing and Exploration
Fellow Exchanging Rapturous, Intense, Kind EmbracesFearsome, Evil, Redhead-Injuring Killer of Emotion

vasárnap, július 20, 2008

Utcazene feszt élmény

Péntek este páratlan koncertélményben volt részem. Az Erik Sumo Band produkciója a világ bármely színpadán megállná a helyét. Hallgattam én egy darabig a lemezüket, éreztem, hogy ebben a My rocky Mountainben lehet valami, de hogy koncerten így tud működni ez a dolog, azt nem sejtettem. Amikor a srácok punkot játszanak, úgyanúgy tökéletesen urai hangszereiknek, mint amikor jazzes a megszólalás. A közönség pedig minden pillanatban érzi, hogy andalogni, vagy épp tombolni kell. Aki - érthetetlen okokból - mégis nehezebben bírna ráálni erre a modern és tradícionális folklórból építkező pop-rock-jazz meg nem is tudom még milyen jóságra, annak Harcsa Vera és Kiss Erzsi legkisebb rezdülése is megmutatja, miről van itt szó. A hangjuk meg mese.

péntek, július 11, 2008

Clifford (1994)

A következő videóanyag megtekintése senkinek nem javasolt, tartalmáért a blog semmilyen felelősséget nem vállal. Tisztában vagyok azzal, hogyha ez a merénylet nem jön létre a filmművészet ellen abban az évben, amikor például a Forrest Gumpot is bemutatták, akkor mindannyiunk horizontján ezernyi szebb nap ragyogna reggelete. De mégis elkészült. És a világban összetört valami. Azok, akik már látták a filmet, tudják, miről beszélek.
Ha kitör a harmadik világháború, az a nemzet fog győztesen kikerülni, aki megoldja, hogy a Cliffordot végtelenítve sugározza a gyanútlan ellenség televíziókészülékei felé.

csütörtök, július 10, 2008

Megkomolyodás skippelve

Csináltam egy olcsó utcazene programfüzetet, innen le lehet tölteni.

Feri üzenete:
na, szal a következőt csináljuk
Feri üzenete:
kinyomtatjuk ezeket 50-ért, aztán 100-ért áruljuk
Döndöj üzenete:
:DD
Feri üzenete:
így még mindig fele ára a hivatalos programfüzetnek
Feri üzenete:
és átláthatóbb is
Feri üzenete:
gazdagok leszünk bazmeg
Feri üzenete:
nagyot néztek majd, kis pöcsikéim, amikor odaállok, basszátok meg, Summer Glau elé és megkérdezem: "jú vana merríd mí?" és baszod, igent fog mondani, akkor fog csak elállni a szavatok, kis szarrágókáim.
Döndöj üzenete:
úccse mered, te kis gennyarc, csak nagy a pofág, mer kitaláltad, hogy eladol néhány darab papírt
Döndöj üzenete:
hát inkább a segget töröld ki vele, bazmeg, még angolul se tudsz, te tapló!

Summer Glau-t a mozivásznra!

Vagy vízbe fojtom magam!

hétfő, július 07, 2008

Az utóbbi napok

pezsgése, a heves viták a színházról, az előadások, Kazincbarcika szocreál bája, aktuális (természetesen első látásra generálódott) szerelmeim tekintete teljesen lefárasztottak. Nagyon tanulságos volt egyébként ez a nemzetközi fesztivál. A színház Magyarországon sokszor olyan téma színházi közegben is, mint a politika egy kocsmában. Innentől kezdve, hogy az álláspontomat nemcsak befogadni, hanem elfogadni is képtelenek bizonyos emberek, elég lehangoló tud lenni. A litvánok nem lehangolóak. A koreaiak sem lehangolóak. A cseh színészek meg egyenesen imádni valóak. De őszintén szólva akkora faszaladárokkal is összefújt a szél, hogy az ember csak áll tőlük tátott szájjal és azt kérdezi magában, "itt mindenki hülye?". Menjek Kanadába bébiszitternek, hogy boldog legyek?
Ascher nem hülye. Ascher színház elleni merényletnek élte meg az előadásunkat, ami azért jó, mert megkaptuk az első szélsőségesen negatív kritikát. Aminek alapja is van, de inkább csak háttere, így komolyan venni nem szabad. Schilling mást fog mondani.
Ezek a sűrű napok sem segítettek az alkotói válságomon, ami nem akar elmúlni hónapok óta. Így nehéz szöveget dramatizálni, novellát csiszolni, meg egyáltalán még blogot írni is. Ja, egyébként a blogírást folytatom, de az biztos, hogy igyekszem intelligensebb blogot csinálni az eddiginél, sokkal intelligensebbet. Ez a kinyílás időszaka, az el és befogadás időszaka, a tevés időszaka, és nem hiszem, hogy csak lefele kanyarodnak a grafikonok. Előbb vagy utóbb mostmár valami gyümölcs is lesz, és itt gondolhattok bármire, amit az ember gyümölcsnek szokott nevezni. Ezt remélem.

vasárnap, július 06, 2008

Annyira utálom

amikor két légy rászáll a kezemre, hogy ott basszanak. Sziasztok.

hétfő, június 30, 2008

Idő

az nincsen, szinte több dolgom lesz a nyáron, mint az egyetem alatt volt, ebben a pillanatban még az utcazene fesztivál is veszélyben van egy kőszegi fellépés miatt, de azt azért nem hagyom. Augusztus elmegy egy hosszú próbafolyamatra, amit egyébként nagyon várok, mert enyém a főszerep.
Mostmár egyértelmű, hogy az emberek szeretik a mesejátékunkat. Ha egy kicsivel többett keresnék a színházzal, mondjuk épp csak kétszer ennyit, (vagy kétszer ennyi előadásunk lenne) azt mondanám, nem nyafogok többet. Persze nyafogni így sem fogok. Csak duzzogok picikét. Egyébként a világ bekaphatja mostmár. Vagány-e vagyok.

szombat, június 28, 2008

Nekem nincs kedvem, de

hogy ne maradjatok blog nélkül megkértem a passzív blogger K. Dánielt, kommentelje az elmúlt napokban velem történt eseményeket.

Noshátugyebárkéremszépen. Kezdjük is mindjárt egy roppant jelentős eseménnyel: Az esemény. Ferci múlt vasárnap abban a megtiszteltetésben részesült, hogy két kedvenc filmbuzi barátjával tekinthette meg M. Night "Hatodik érzék" Shyamalan legújabb katasztrofális katasztrófafilmjét, amely hármójuk részéről egyöntetű fogadtatásban részesült - erről bővebben hamarosan felkerül egy cikk a mozisblog.blogspot.com-ra.
Hétfőn Fercit a mindannyiunk által forró szeszmámoros éjszakák emlékétől fűtve imádott, és néhányszor talán már le is hányt Gesztenyés Sörkert felé menet megtámadta egy befüvezett rasztahajú háborús veterán. Legnagyobb meglepetésére és egyben szerencséjére azonban hamar segítségére sietett a keleti harcművészetekben is jártas kollégája, Daisetsu Kaminaga, aki a Daru és Egyéb Emelőgépek nevezetű híres kung-fu technika legalattomosabb fogásainak alkalmazásával ártalmatlanította az alkalmatlankodót. A férfi könnyebb sérüléseket szerzett, kerekes székét pedig Ferenc és kollégái már másnap összeszerelték, és visszajuttatták tulajdonosához.
A keddi nap viszonylag eseménytelenül telt, leszámítva egy apró incidenst egy állatkerti bennlakóval, aki megunva az őt a gondozók által ért sorozatos atrocitásokat, megszökött, és bevette magát Ferci és Danci pezsgő kéjlakának kertjébe. A leventusz koszikusz, ismertebb nevén Szilasi Düddő, az ablakrács formájában felismervén lakhelyéül szolgáló ketrece és az albérlet közti hasonlóságokat gumicukrot és ásványvizet kunyerált a benn tartózkodó O. Sára fiatalkorútól, aki félelmében készségesen teljesítette előbbi kívánságokat. Később a vadállat a házba is bejutott, és orvul végignézett egy John Travolta főszereplésével készült komédiát, majd meghatottan távozott.
Szerdán Ferenc elérkezett a hét csúcspontját jelentő házibulihoz, L. Dóra gyanútlan magyar-színháztörténet szakos hallgató lakótelepi albérletébe. E helyen különféle hajmeresztő cselekedetekkel sokkolta az ott tartózkodó, mit sem sejtő fiatalokat. Ezek közé tartozik angyalkeresési kísérlete, amikor is az emo stílusirányzat követéséből fakadó eltúlzott érzelmi indíttatásból felmászott a négyemeletes épület tetejére, és a vihar egyre közelgő fenyegetésére fittyet hányva perceken keresztül az eget kémlelte elszántan. Később egy nyalókát szopogató végzős gimnazista leányzóra olyan romboló hatású tekintetet vetett, hogy amaz kénytelen volt az est hátralevő részében magyarul beszélni ijedtében. Ezzel párhuzamosan Ferenc lakótársa még a megelőző tetőremászás gondolatától sújtva annyira magába roskadt, hogy egész éjjel eltekintett az alkoholfogyasztástól. A parti további résztvevőit szintén érzékenyen érintette Ferenc jelenléte, ennél fogva mindannyian az erkélyre tódultak, és rettegéstől eltorzult arccal követelték Ferenc távozását. Hősünk megelégelve a nyivákolást végül eleget tett az egyre erélyesebb kérésnek, előbb azonban kinyilvánította abbéli meggyőződését, hogy társai valamennyien "sirámoló gecik" és hogy "egy vénasszony már komoly röhögőgörcsöt kapna azon, hogy" ők "mennyit szenvednek".
A hét további részében Ferenc a város különböző pontjain tűnt fel, feltehetőleg valamilyen tudatmódosító szer hatása alá kerülve, rózsaszín Cadillacban, arámiai kéjhölgyek társaságában, akikről az utcán véletlenszerűen megkérdezett szemtanúk véleménye egybehangzóan a következő: "ripityom".

K. Dániel tudósított, Ferenc blogja, Veszprém.

Köszi szépen.

szerda, június 25, 2008

Igyekszünk

egy pillanatra sem szemet hunyni afölött az aprónak látszó, bár kétségkívül hatalmas felfedezés fölött, hogy a történeteknek és a meséknek soha nincs eleje, közepe és vége. Afölött viszont minden igyekezetünk ellenére sem sikerül szemet hunynunk, hogy emberek vagyunk, tól-ig vagyunk, van tegnapunk és holnapunk. Ilyetén mégiscsak azt hisszük néha, hogy a történetek elkezdődnek, vagy végük szakad.

Ferenc Blogja Szerkesztőség

szombat, június 21, 2008

Nem csak gyerekeknek

Ma délután 17:00-kor Koplaló Mátyás mesejáték Veszprémben. Hogy pontosan hol, az még előttem is ködös. De nézzetek utána, gyertek el, mert nagyon hülye hangon éneklem benne a tavasziszélt.

péntek, június 20, 2008

mikvannak...

Pötyi üzenete:
kiscicáink születtek
Pötyi üzenete:
és szépek
Feri üzenete:
neked meg...?
Feri üzenete:
és hasonlítanak rád?
Pötyi üzenete:
nekem meg a kandúrnak :D

szerda, június 18, 2008

Itt a romantika ideje.

Vagy a balfaszságé. Jó régen volt. Színháztörit tanulni mentünk a Sportba. Elfogyott pár sör és a én a vécében rájöttem, hogy a Sportnak van kerthelysége (nyitva maradt egy ajtó), csak nincs használatban. Aztán persze meg kellett mutatnom, ki kellett szöktetnem. És volt ott egy fészer, sövényvágókkal kardoztunk, aztán csókolóztunk és sütött a Hold. Már ha tényleg minden a szerencsén múlik, akkor kibaszottul szerencsés voltam. És szerelmes. És ha tíz év múlva megyek be abba a kocsmába, azonnal erre fogok gondolni akkor is. Ez valami, nem?

szombat, június 14, 2008

Perspektíva

A harmadik világ többezer kilóméternyire. Európai állampolgár vagyok. Kellemes hegygerinc kanyarul a fejem fölött északon, vihart, hideg szelet csak mérsékelten enged át. Tengerszint feletti magasságom legalább 173,1638 m. Frissen nyírt, harmatos fű mellett frissen fektetett tükör-aszfalton rohanó frissen hangolt futóművű légkondícionált buszban haladok frissen kiagyalt céljaim felé, melyeket elérni fizikai képtelenség, de újakkal beérni föltétlen végtelenség.
Elfelejtettem minden távolságot, el se rejthettem minden álmosságot, amit előled akartam és már vagy tízszer elfelejtettem minden kocsit és házat és vagy 15-ször minden nőt, de tényleg, minden este újra elfelejtlek téged is, és mákom van, mert van sokminden más és sokmindenki más, köztudomás, benyomás, vérnyomás, légnyomás, féknyomás, papírnyomás.
Ne haragudj, elfelejtettem mért jöttem, csak azt tudom, hogy mindig álmos vagyok.
Európai állampolgár vagyok és a lábam alatt kigördülő vicces "trombitanyelvek" a frissen fektetett aszfaltok.

péntek, június 13, 2008

blúz

Pötyi üzenete:
volt egy híres néger blues zenész
Pötyi üzenete:
nem tom a nevét
Feri üzenete:
lagzilajcsi
Pötyi üzenete:
aki négszögletese gitáron játszott mindig
Pötyi üzenete:
ámerikai
Feri üzenete:
ja...

csütörtök, június 12, 2008

Ha lány lennék...

Ha lány lennék, félrehúznám a számat, amikor a csúnya fiúk megnéznek az utcán, de szeretném, amikor whisky kólát fizetnek nekem az expresszóban. Ha lány lennék, mindig megnézném a többi lány fenekét, és irígy lennék a nálam szebb feneűekre. Ha lány lennék, ugyanannyi pasiról fantáziálnék, ahány lányról most fantáziálok. Ha lány lennék, nem szeretném a férfiakat, csak a pasikat. Ha lány lennék azon versenyeznék a barátnőimmel, hogy melyikünk a legszemetebb a pasijával, de igazából nem lennék szemét. Ha lány lennék, sokszor lennék szomorú a pasim miatt, de nem szívesen beszélnék erről vele. Ha lány lennék, szeretnék fiú lenni.

vasárnap, június 08, 2008

Indul a bakterház

A Petőfi Színház országos szinten is jelentős reklámmarketinggel beharangozott új előadásának első felvonásában előbb a fingo-, majd a baszométer reléje akadhat ki fejünkben. A legemlékezetesebb, körülbelül 7 másodperces fingás a Szabó bakter (Eperjes Károly) nevéhez fűződik, de a felvonás legzavarbaejtőbb jelenete mégiscsak az volt, amikor a bakter és a tehénhajcsár szedvicsbe fogják a nyanyát, szexuális aktust imitálva. Elkerekedett szemekkel állunk föl az első felvonás végén, miután a kis Bendegúz egy Isten-Isten pohárköszöntő mellett odakiáltja a lankadtabb figyelműeknek: "Szünet!" Szünet? Hát az ég szerelmére, mi jöhet még? A legnyilvánvalóbb válasz: mégtöbb fingás és szex (talán együtt), pia, érthetetlen politikai utalás és ordenáré benyögés. (fantáziál a kissé már most lefáradt színházba járó)
És igen! Jelentem, megcsinálták! Az előadás káosszá válik, a teljesen lefáradt nézők pedig jobbhíján röhögcsélnek minden újabb baszáson és fingáson. Hogy a bakter-kapta pofont követő stroboszkóp-jelenet mi a fészkes faszomat akart prezentálni, arról fogalmam sincs. De az biztos, hogy a koncepció egy részét sikerült Bereményi Géza Kossuth-díjas (!) rendezőnek megvalósítani: Bendegúzt - neki megvan a kisfiús bája - kivéve valóban minden szereplő (élükön talán a vállalhatatlan dolgokat produkáló Dobra Máriával) undorítóan néz ki a színen.

péntek, június 06, 2008

Lehetne, hogy

egyszer, csak egyetlen egyszer ne miattam olvadjon el az a jéghegy, haljon ki az a főemlős, haljon meg az a nagymama, fogyjon el az a türelem, ne jöjjön össze az a dugás, akadjon ki az a relé, dobódjon le az a lánc, fagyjon meg az a vér. Kurvára nyazsgem. Komolyan mondom. Ez fenyegetés. Feri a hegyről. Még jól vagyok. nagylevegő
A következetes balfaszság kinőhetőségére vonatkozó tézisek tökéletesen tévesnek bizonyultak, mióta a betegek meghalnak, az erősek megmaradnak, a kitartók sokra viszik, a gyengék pedig semmire. Az erős kutya baszik, a nagy hal a kis halat megeszi, Orbán Viktor újra miniszterelnök lesz én meg soha többet nem leszek már ember.

J.A. után szabadon

Rejtelmek, ha zengenek,
ki vagyok én lapítva,
beforgattál engemet
talpig nehéz panírba.

péntek, május 30, 2008

Open Stage

Lehet, hogy az efféle Humor Heroldoknak lejárt az ideje, de nem bírom ki, hogy ne rakjam ide ezt a videót, mert ez a két székely fazon (mellesleg mindketten színészemberek) zseniális!

Hoztam nektek pár dolgot

Először is lessétek meg a mozisblog.blogspot.com-ot, mert hosszú idő után először vannak benne friss bejegyzések (remélem mostantól újra rendszeresen lesznek).
Aztán az előbb vettem észre, hogy a kommuna oldalról letölthető többféle formátumban az Egon és Dönci filmzene legálisan! És maga a teljes film is letölthető ITT!
És még egy remek csemege. A Sigur Rós szabadon letölthetővé tette új dalát ITT.
És a tökcuki klippje meg itt van:

Örülünk?

szombat, május 24, 2008

Utassztájk

Nem olyan régen egy kedves barátom azt mondta nekem: "Tudod Feri, van aki mindig rossz buszra száll." Akkor még azt hittem ez hülyeség, mert vagy minden busz oda megy, ahova én akarom, vagy akárhova is akartam menni, oda kellett érnem, ahova a busz vitt.
Mégse lehet hülye az egész világ, hát maradok én. Ha normális ember lennék, odaállnék érdeklődni az Infos pulthoz, csak hát úgy szart ki a jóisten, hogy jelenleg minden vágyam egy jóindulatú buszsofőr, vagy egy Mercedes... vagy lada

Aki folyton rossz buszra szál, szerintem nem tanulékony, de legalábbis semmiképpen nem áll sok lábbal ezen a szargolyón. Kevéssel áll rajta...

UTASSZTRÁJK!

Fura volt látni, hogy

a fekete falakon akasztók vannak a kellékeknek, a mennyezetről 50 működő reflektor közül választhat a rendező, és ha épp nincs piros lámpánk egy színházi hippi máris megjelenik a hátunk mögött kettővel, hogy "hé... ezt rakjátok föl", hogy öltöző van tükrökkel, meg azt is, hogy emberek kíváncsiak ránk, de főleg azt, hogy szeretnek minket. Ha a Szkéné visszahívna, lenne okunk örömködni.