FB© is ROCK: január 2010
renton blogja

vasárnap, január 31, 2010

Ha

lennének rovatok, akkor ennek az lenne a címe, hogy "Tökéletes Dalok". Lou Reed - Perfect Day

Mivel teljesen elégedett

vagyok a laptopommal, és mivel szép, nosztalgikus dolog a márkahűség, és mivel igencsak zúznék pár kört új játékokkal, ezzel az asztali PC-vel szemezgetek.Persze ez egy csúcsmodell, és még ára sincs, de ha lesz, úgyis elszédülök majd tőle, jobb is nekem, ha megmaradok csak a szemezgetésnél, meg a jól bevált K50IJ-nél, aminek még mindig oda vagyok az egyszerű, letisztult idomaiért, akkor is, ha játszani nem lehet vele.

szombat, január 30, 2010

Együtt a csapat

Mai Zooey Deschanel

hasonmásversenyünk győztese: Alessandra Torresani
Persze, közelebbről megismerve - például ezt a baromi jó Caprica plakátot mustrálva - már látható, hogy annyira nem hasonlít (hangban mondjuk igen), de azóta meg éppen ezért lett érdekes. A sorozat nem tűnik rossznak, pedig a Battlestart nem követtem. Csak idő lenne rá...

péntek, január 29, 2010

Ezen a héten

minden nap szexeltem álmomban. Nem azért, hogy bánom.

Az alábbi interjúban

Jónsi, a Sigur Rós frontembere áprilisban megjelenő szólólemeze kapcsán beszél többek között arról, hogy soha nem tanult énekelni. Elhangzik a címadó dal akusztikus verziója is a lemezről, meg meg az "Around Us" és a Boy Lilikoi, amit ugyebár már szanaszét hallgattuk. :)

csütörtök, január 28, 2010

The XX - VCR

Meglepő módon imádta a nép az XX tavaly megjelent első lemezét, pedig tele van lassú, pofonegyszerű és depressziós dalokkal pattanásos tinédzserek lelkéről, akik épphogy beiratkoztak a rocksuliba. Valószínű, hogy éppen ez a dolog nyitja. A VCR szerintem is az egyik legjobb daluk. Ez a lány meg szép.

Biorobot - Sosebánd

Nem tudom, hogy a Plútós Nemes András húzta-e ki Bérczesi Hiperkarma Robit a gödörből (rakendroll életmód átka), vagy kinn van-e egyáltalán, minden esetre Elkészült kettejük közös projektjének, a Biorobotnak első klipje. Moszkvában forgatták.

AIR - So Light is her Footfall

Párduc, vagy nő?

Owen Pallett - The Great Elsewhere

Elsőre azt mondtam, érdekes, másodikra izgalmasnak tűnt, most inkább már azt mondanám, zseniális.

szombat, január 23, 2010

M.I.A. - Theres Space For Ol Dat I See

Basszus, akárhogy hallgatom, hallgatom itt, hallgatom ott, hallgatom egyre, az új M.I.A. dalban nincsen basszus.

Muse - Resistance

Hát egy hete van új Muse klip, én meg csak csendben mászolygok itten. Most még legalább négy percig nem így lesz.

Állj oda, Budd,

hadd kapjalak le!
Ebben a pillanatban nehéz menőbb dolgot elképzelni, mint Spencerrel sétálgatni a rakparton... (a fiatal és derűs Spencerrel, sörözgetve értem...)

Krízis

Dzsízösz Krájszt! Hóli Krepp!!! "Eljegyezték a világ legjobb nőjét" Gyorsan, a kardomat! Ha lesz még holnap, ti olvasók azért ugye velem maradtok?

péntek, január 22, 2010

Kirsten Stewart és Dakota Fanning

egy filmben... Ismét. DE! Dakota énekel, Kirsten szólózik, és nyoma sincs Robert Pattinsonnak... Máris jobb a leányzók fekvése. A bejegyzés aprópója amúgy nem a Runaways mozi (akkor a mozisra küldtem volna), hanem ez a kép. Huhh.

Hölgyeim és Uraim...

A zenekar a régi. A lemez új. A borító... Hátborzongatóan jellemtelen. Nem azért, hogy meglepődtem, csak hát 2010-et írunk.

csütörtök, január 21, 2010

Anna Kendrick

vagy idegesít, vagy szeretem. Egyelőre nem tudom eldönteni.

Eels - A line in the dirt

Az a bajom az Eels-el, hogy túl sokszor olyan, mintha rólam szólna. Nem mintha elvált családapa lennék, de a hangulat... A hangulat, b*sszameg... Az új lemez csalódás, (A tavalyit kineveztem az év legjobbjának), túl sok a lassú dal, és az önismétlés, de még így is üt néha.

Kiscsillag - Szomszéd

Ez az amatőr klip (bár itthon általában a profi klip is amatőr) már novembverben kikerült a netre, de most újranézve ki kell pakolnom. Egyrészt mert jó, másrészt mert ehhez képest nagyon kevesen látták.

Harmadrészt, mert súlyos gondolatok...

Az EMI kiadó

elmehet a jó francba, hogy nem hagyja megnézni nekünk jútúbon az új klipeket, még jó hogy van alternatíva. A tárgyra térve. Lesz új Gorillaz lemez is idén.

Hmm. A vimeot is kilőtték, marad a banda honlapja.

Delphic - Clarion Call

Lehetne akár pörögni is.

vasárnap, január 17, 2010

Taken by trees - Day by day

Így kell kérem a világzenét poposítani. Akármilyen szar a hangulatom - mert már nem is lep meg, hogy napról napra sikerül túltenni önmagamon - erre azért jól esik hátradőlni és üveget dobnék a hátam mögé é é é.

Na, még egy svéd nő... Ők fognak a sírba vinni... Ez is kötelező tőle.

Nem a letöltés

pofátlanság a film készítői felé, hanem CAM-os verzióban megnézni akármit. Szerintem.

szombat, január 16, 2010

péntek, január 15, 2010

Az egyetlen

jó dolog a Penge 3-ban Parker Posey és a sminkje. Kár, hogy ő is bitangrosszul játszik...

OK Go - This Too Shall Pass

Rosszkedvű zenekedvelőknek különösen ajánlott az új OK Go klip, a Notre Dame fúvós-felvonulgatós zenekar közreműködésével. Enjoy. I did.

Most hallgatom, a lemezverziót és hát nem üt ekkorát... :S

csütörtök, január 14, 2010

Najon szép :D:D:D

Jelenet az Amerikai rapszódiából.

Zsuzsi? Zsuzsi!!!! Menjünk!

The Temper Trap - Sweet Disposition (live)

És pont mint a lemezen (amiről ezt az egy dalt ismerem a (500) Days of summernek hála. Lehet be kéne próbálni a többit is)...

Nataly Dawn

videobloggerkedik azoknak a szegény szerencsétleneknek a kedvéért, akiknek fel kell kelniük és munkába menni. Ezután a macis intró után persze fikarcnyit sem számít, hogy nem tud tisztán énekelni, sőt :).

szerda, január 13, 2010

Bakynak üzenem

hogy a második megtekintést követő hosszas mérlegelés folyományaként a Hard Candy lement 6/10-re 7/10-ről. És remélem már nem akar megütni. Nem Ellen Page, mert ő megüthet finoman (ahogy tette is már párszor), hanem a Baky.

kedd, január 12, 2010

Vera Farmiga

Hogy is mondjam... Kisugárzás. De ezen a képen idomok is vannak.

szombat, január 09, 2010

Vampire Weekend - Contra (2009)

Korunk egyik legfontosabb popzenekarának új lemeze meghallgatható a Myspace-en! Nekem egyelőre az a két dal tűnik legjobbnak, amit már tavaly is hallgattunk (Horchata, Cousins), de vannak még kellemes darabok. Pl. a White Sky.

Rednex - Devils On The Loose (2010)

Internetes magazinok akkora feneket kerítettek tavaly a fájlcsere elleni harcnak (hogy ezentúl ennyire meg annyira komoly lépéseket tesznek majd), mint a tv2 a H1N1 zombiapokalipszis vírusnak. Az index cikkeiben hetente bezárták a Pirate Bay-t ami igazából azóta is vidáman üzemel. Amúgy meg ha bezárják akkor mi lesz? Hát persze: Lesz másik.
Minden esetre baromira szimpatikus lépés a Rendnex zenekartól, hogy új EP-jüket föltették a Kalózöbölre! Még akkor is, ha maga a dal egy nyögvenyelősen lehúzott újabb bőrdarab. Dehát nem is a Radioheadről van szó ugyebár...

péntek, január 08, 2010

Legjobb lemezcím?

"A Kistehén tavasszal új lemezt jelentet meg Picsába az űrhajókkal címmel." (Quart) Ferenc pedig seggen ugrálva tapsol és felveszi a várólistára. Igen. Csak a címe miatt.

Cinnamon Chasers – Luv Deluxe

Ugye mindenki tudja, hogy az alternative electro / indietronica (most fél percig levegőért kapkodva röhögök) műfajban jeleskedő Cinnamon Chasers klipje nem csak 2009, hanem az utóbbi idők egyik legjobbja. (Lehet, hogy Darcy Ripley nélkül ezt nem mondanám, dehát elfogult vagyok, nézzétek, van blogja is.) Persze, láttunk már hasonlót. De most ezt a kicsikét használták a felvételhez. Meg hát Darcyt. Akinek azért sem ímélezek... Neeeem! Most összeszorítom a fogam. A nőkkel mindig csak a baj van?
Köszönet Danielnek, hogy emlékeztetett erre. Mármint a klipre. Izé.

kedd, január 05, 2010

Charlotte Gainsbourg - Heaven Can Wait

Pocsék minőségben került fel a jútúbra ez a dal (Gainsbourg kisasszony és Beck közreműködésével), de ennek ellenére sem hiszem, hogy hátast dobok majd az év egyik első lemezétől. Meghallgatom azért...

vasárnap, január 03, 2010

A pszichiáterem

- ha lenne - azt mondaná figyeljek az apró dolgokra. A kisgyerek sem azért ragad le a részleteknél (úgy képzelem, mondana még hozzá valami ilyet), mert a gondolkodása túl körülményes, meg hát ez elég hülyén is hangzik, nem? Márpedig zúgó fejjel és Gollamot is lepipáló túlérzékenységgel (fényre, hangokra) nehéz magunkon kívül másra figyelni. Könnyező, vérágas tekintetünk nemigen akad meg piros, kötött sapkákon, vagy a sapkák alól kiomló hajtincseken. Száraz torkunkat aligha nedvesíti egy a sapkához passzoló cuki piros szövetkabát látványa. Oly szomorúak vagyunk az elmúlt év milliárdnyi elszalasztott nüansza miatt, hogy aligha derít jobb kedvre egy magányos "piroska" az állomás túloldalán. Nem, eléggé felnőttek vagyunk már ahhoz, hogy ne nézzük csodálkozva, ahogy egyedüliként lehuppan a jéghideg padra. Mit érdekel bennünket sokatmondó görnyedése, keresztbe tett lábai. Ugyan kérem, nem fogunk percekig bámulni egy lehajtott fejecskét, egy ismeretlen, szomorkás profilt, "ami" a nagy semmibe réved miközben rágyújt, majd motorikusan füstöt ereget. Maréknyi aprónkat számoljuk inkább, minthogy belehallgassunk a közte és a hajléktalan között éppen alakuló - feltételezhetően mérhetetlenül izgalmas - diskurzusba. Fikarcnyi meghatást, vagy együttérzést sem tanúsítunk sem a lány, sem a hozzá egyre közelebb somfordáló csöves felé. Talán éppen a telefonukkal játsszunk, mikor a lány végre ad neki egy-két százast. Nem érdekel , hogy kellemetlenül érinti-e, bosszankodik-e magában, vagy esetleg jólelkű teremtés. Még abban sem találunk semmi érdekeset, ahogy a hajléktalan megragadja a kezét, és finoman csókot lehel rá. Nem hallunk semmit a fülünkben tuccogó zenétől. Nem vesszük észre, hogy piroska szemünk láttára változott a buszmegálló hercegkisasszonyává és ezután eszünkbe sem jut lefényképezni, ahogy újabb cigijét szívja unottan, szomorkásan, egyedül, lehajtott fejjel. A legmerészebb álmainkban sem fogalmazódna meg bennünk ilyesmi: "köszönöm az újév legszebb pillanatait egy pirossapkás hölgynek, akinél narancsos másnaposság elleni üccsi és egy doboz marlbi volt elsején túlnan, vélem átellenben éppen".

Szilveszter New Yorkban

"Szerintem ugorjunk ki a térre..." (A kép már elsején készült)

FB Best vol. 10.

Indítsuk stílusosan az évet új besttel, pörgős (többnyire) vidám dalokkal! A kép kattintásra megnő. Korábbi bestek az oldalsávból (de nem mind, ha az összes érdekel, ímélben, vagy itt reklamációzz). Hajrá.