FB© is ROCK: november 2008
renton blogja

vasárnap, november 30, 2008

A Játék

Macsektól kaptam.
"1. Linkeld be azt az embert a blogodba, akitől a körkérdést kaptad.
2. Ossz meg magadról hét dolgot, akár különleges, akár hétköznapi.
3. Válassz ki 7 embert, nevezd meg és linkeld be őket a blogodba.
4. Egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukon, hogy ők a kiválasztottak."

Ha megszakad a lánc, attól sem fog elhagyni a szerencse, nem hal meg a rákos kisfiú, és ugyanúgy felhív éjfélkor valaki, hogy szeret, nyugi. Szóval kedves kiválasztott bloggerek, ha gondoljátok adjátok tovább a stafétát hét embernek, ahogy én is tenni fogom a bejegyzés végén, de előbb a lényeg.

1. Igyekszem minél többféle zenét hallgatni, de soha egyik sem tudott annyira megfogni mint ők. Örök favorit. (ciki?)
2. Nagyon-nagyon utálom a sárgarépát, kivéve, ha apró darabokban és szigorúan nyomokban lehet föllelni, mondjuk a franciasalátában.
3. Régen megtaláltam a lányt (vagy ő talált meg, nem emlékszem), akibe biztosan tudom, hogy örökre szerelmes leszek. Ja, és nem egy amerikai színésznő, tényleg ismer(t)em. Persze ezzel nagyon sokan vannak így.
4. Szeretnék egy jó verset írni (kezdetnek), de ahhoz sokkal több jó verset kéne olvasnom, és egy varázslatos IQ fröccs se ártana.
5. Soha nem olvastam végig Csehovtól a Sirályt.
6. Régóta szeretném meggyőzni anyut, hogy a Coca Cola jobb, mint a Pepsi, de anyu kérlelhetetlen.
7. Úgy hiszem, kevés olyan szentimentális embert ismerek, mint én. Persze ma mindenki kurvára szentimentális befelé, úgyhogy lehet, hogy mégis ismerek.

És akkor a bloggerek, akiknek továbbdobom a labdát: Szilvi, Pistu, Csaba és Levi, Máté, Pötyi, Mandula, Bazsi.

péntek, november 28, 2008

Mustár

Az én rózsám szendvicset ken lustán,
szája biggyed, könny van a szemén.
A szerelem elfogy, mint a mustár,
s a flakonból szürcsög a remény.

hétfő, november 24, 2008

Dalszöveg

Vannak elméleteim a dalszövegekről, meg a dalszövegírásról. Ilyen pl., hogy az amatőr dalszövegírókkal az a baj, hogy folyamatosan megfelelni próbálnak a közönségnek. Ez azt jelenti, hogy olyan környezetben születnek a szövegeik, amelynek a paramétereit nem ők, hanem más szerzők adják/adták meg. Nem akarom azt mondani, hogy az ember csak magának írjon dalszöveget, ami valami húdetökegyedi dolog legyen. Azt mondom, az lehet a legjobb, ha az író meghagy magának egy tág teret, ami különbözik mindenféle másik tértől, és habár vannak határai, ezeken belül szabadon mozoghat. Ha megvan ez a tér, és ott a térben eszébe jut, hogy szerelmes, nem azt fogja írni, hogy "szomjazik a szívem egy lány után", hanem, hogy mittudomén "nagyon szeretlek". A hallgató nem hülye, ezt nem szabad elfelejteni, és éles szemmel fogja észrevenni, hogy itt egy őszinte és csupasz gondolat van elénekelve pont megfelelő helyen, és rögtön tudni fog azonosulni a szerzővel.
Van még pár hasonló elmélet, majd ezekről később. Addig is itt van ez a dalszöveg, ami kérésre készült, és egyelőre csúnyán megtámadható az iménti okfejtéssel. Majd igyekszem olyat is írni, ami megfelel annak. Ebből minden esetre már született egy dal, hamarosan remélhetőleg a neten is elérhető lesz a demo verzió.

Katica

reggelente hangyákat ölök
harangszóra jön sok sok török

délután csak téged bántlak
sós kutakba lassan mártlak
kerék alá ezer kis rovart
helyezek és állom a fuvart

majd megtisztít este az ima
tiszta flesh és jobb mint a pina

pici szíved hullámzó taván
az én szívem egy gázlómadár

minél inkább beljebb megyek
megvagdos sok török gyerek
ne kérdezd hogy mitől véres
a szív balesetveszélyes

megtanulta s nem röpül bele
messzeföldről már több gilice

hányszor kérjem még hogy gyere ki
a nagyvilág lángol ide ki

lesz itt tej vaj kis virágom
csigák másznak majd az ágon
egymás köré csavarodnak
egyre többet rosszalkodnak

nekem se lesz ám túl nagy öröm
házadat mikor összetöröm

kedd, november 18, 2008

A Kása-féle vajda paradoxon

No, dióhéjban megpróbálom elmondani, mire is kell gondolni, hogyha tudományos folyóiratokban vagy szakkönyvekben ezzel a terminussal találkozunk.
Vajda paradoxonom alappillérét az az elképzelés tartja, hogy én és Danci barátom néhány év múlva vajdák leszünk. És ugye a vajdaság számos alapkövetelménnyel jár. Nem lehet ám akárki csak úgy vajda. Lesznek minekünk rotveilereink, ilyen nevekkel, mint Caesar, Brutus, Tango, Cash, Zeusz, Apollón. Aztán lesz nagymellű szőke nőnk, ilyen nevekkel, hogy Klári, Margit... Lesz még egy csomó minden, amit most inkább nem sorolnék föl, rátérnék mindjárt a legfontosabbra, ami közvetlenül a jókora szőrös sörhas után következik. Lesz ugyanis hüvelykujjamnyi vastagságú aranylánc is a nyakunkban. És itt kell megemlíteni a vajda paradoxont. Danci ugyanis fölvetette, hogy ha még akkor is színészkedni fogunk, amikor már vajdák leszünk, az előadások alatt le kell majd vennünk a láncokat. Ez azonban égető problémát jelent, megtöri bennünk ugyanis a vajdaság folyamatos érzését. Mert habár a vajda elméletileg létezhet aranylánc nélkül, mégiscsak az aranylánc teszi a vajdát. Ez tehát a Kása-féle vajda paradoxon.

csütörtök, november 13, 2008

Tudjátok

nagyon-nagyon szeretem a lányokat. Sajnos ez így is marad. Ó bárcsak fűnyíró gépekre izgulnék...

szerda, november 12, 2008

Á, nem is voltam

tegnap benyomva mint az állat, egyszerűen elszontyolodtam kicsit. Minden esetre ébredés után (úgy másfél órával ezelőtt) számot vetettem életem legnagyobb terveivel, és már jobb.

1. Verekedni Ronald McDonalddal.
2. Tönkretenni Ryan Reynolds és Scarlett Johansson házasságát.
3. Közös gegszterrepp-dal Barack Obamával a Music TV-n. (+ Fekete és ázsiai olajozott testű táncoslányokkal, sok-sok Dodge Viper-rel és hatalmas aranyláncokkal, néha a refrénben Shakira segít.)
4. Verekedni Csipával a Hooligansből. (Ez esetben ütő, szúró és lőfegyverek segítségével.)
5. Gombatrip alatt szivárványszínű pegazusokat haluzni Pistuval.

Nem is habozom. Elsőként irány a McDonalds. Szevasztok.

vasárnap, november 09, 2008

Ha én lennék

Isten, tuti, hogy ABBA-t szólatnék az apokalipszis közben, nem azért mert utálom, hanem, mert... Na jó. Mindegy. A Jelenések könyve az egyetlen a Bibliából, amit többször is olvastam (ez szégyen, tudom) és arra jutottam... Nehéz... Szóval megy az ABBA a világvégéhez, na. Nem is értem, hogy maradt ki a Donnie Darko-ból.

Amanda Seyfried

Igen, megnéztem a Mamma mia!-t...

Nincs mit írnom.

Ha össze kellene foglalnom az utóbbi szűk két évemet, akkor azt mondanám, ez volt az az első és leghosszabb időszak az életemben, amikor nem értek meglepetések. Nem tudtam meglepődni semmin, nem kellett váratlan dolgokkal foglalkoznom, minden úgy történt, ahogyan azt előre elképzeltem. Itt kell megjegyeznem, hogy alapvetően pesszimista lógóbajszú tirpák magyar attitűddel kelek ki az ágyból, ennélfogva ugyanígy szoktam álomra hajtani a fejemet. És tényleg, nem nagyon tudok mit írni, pedig őszintén utálom azt a szót, hogy nihil. Úgy vagyunk ezzel, hogy meg-megpróbálunk kimászni belőle, de legszívesebben azt tudjuk elképzelni, hogy jön a váratlan, a nagy, a meglepetés, és majd ő kihúz. Egy ajánlat, egy egyezség, egy jó parti, egy jó bőr, egy angyal.
Na ezért van tanulság is. Nem húz ki senki. Marad tehát a kérdés, számíthatok-e magamra? Számíthatok-e elégszer. Tudjátok a választ, talán nálam is pontosabban tudjátok. Másfél éve sírtam volna, de elfogyott a nyafogás.
A dolgok hirtelen megfoghatatlanná válnak, ha boldog az ember, minden értelmet nyer az által, hogy minden magától értetődő. Az állandóan visszatérő kudarcok pedig pont az ellenkező oldalára fordítják az érmét. Minden kis esemény hideg élt kap, kirajzolódnak az össze nem passzoló körvonalak, és minden tárgy és minden szó és minden esemény feloldozásért kiált, hogy tűnjön el végre szem elől a nihilbe burkolódzott tiszta ridegség. Ez az, amitől nem lehet sírni. Azt lehet mondani, "Persze, tudom, meghalt a kiskutyád, valszeg már oszlik a föld alatt, van cigid?".
Sokért nem adnám, ha minden olyan homályos és meleg lenne, mint régen. Egy sütemény az asztalon húsvétkor, egy karácsonyfadísz szenteste, egy csók a kapu előtt a véletlenül lepottyant filozófia könyvön taposva, mint valami filmben. Figyelt valaki fentről, aki minden bizonnyal én voltam, de nem csak figyelő én (hisz az vagyok eleget most is), hanem gondoskodó én.
Gondoskodjunk, ha másokkal nem is, legalább magunkkal. Szerintem.

csütörtök, november 06, 2008

Az északiak

tartják bennem a lelket. Tegnap éjjel, mikor hazaértem, forgott velem a szoba, aludni sem bírtam. Gondoltam, illumináltan úgyis olyan ritkán nézek filmet, beraktam hát az Ádám almái című 2005-ös dán mozit. Letaglózott. Az év legnagyobb filmélménye. Olyan, mintha a "Legyetek jók, ha tudtok" sztorit öntötték volna egy hiperrealista (olykor szó szerint) velőig hatoló modern drámába. Ilyen pontos, következetes színészi munkát nagyon ritkán látni. Akar a franc hollywoodig elmenni, amikor jóval közelebb is olyan szintű filmek készülnek, mint ez. A dán filmgyártás jelenleg Európa legerősebbje, köszönhető ez nyilván a páratlan minőségű színészképzésnek és a Lars von Trier indította dogma mozgalomnak. Az Ádám almái mustsee movie!És ha már az északiaknál tartunk, akkor itt a vadiúj Sigur rós klipp is, egyenesen Izlandról, még ropogós... vagy fagyos.

kedd, november 04, 2008

Nincs nagy baj

A Ferenc Énblog kitörő lelkesedéssel lovagolja meg az emberi agy ama csodálatos képességének paripályát, amely azért vágtat nap mint nap idegrendszerünk neuronhálóin keresztül-kasul, hogy fontosságtól és érzésektől függetlenül mindent és mindenkit el lehessen felejteni. Hurá, hurá, hurá. Hi-hi hö-hö-hö ha-ha he-hi-ho hu hu-hu

he

vasárnap, november 02, 2008

Tekintve, hogy

pár nappal ezelőtt majdnem sírtam az Ollókezű Edwardon, most már nem is olyan fura, hogy ezt hallgatom, és nagyon tetszik.