FB© is ROCK: március 2010
renton blogja

szombat, március 27, 2010

Jónsi - Sticks & Stones (How To Train Your Dragon OST, 2010)

Ez egyszerűen baszottjó, és ebben a pillanatban nincs még egy lemez amit annyira várok idén, mint Jónsi szólóanyagát. A másik hír - ami inkább a mozisra illenék -, hogy állítólag a Dreamworks megcsinálta a legjobb filmjét a Kung-Fu Panda óta. Nocsak. Annak a filmnek a végén szólal meg ez a szám is.

Úgy tűnhet

iszonyatos nagy fun vagyok (pedig nem, bár még lehetek), mert mostanság minden második szám MGMT,  - vagy hozzájuk füzhető - a blogban, de nem bírom ki, hogy ne írjam meg, a Congratulations az év egyik legfaszább lemeze eddig, de nem az a fajta album, amit meghallgatsz egyszer és beszippant. A szívóhatás a hallgatás idejével exponenciálisan növekszik. Emészteni kell, előtte jól megrágni, és hagyni leülepedni.
Jófejség, hogy itt hallgatható már napok óta az egész, most is szólatnám böcsülettel, de aludni is kéne. Asszem.

péntek, március 26, 2010

Pingvinz - Habos (2010)

Lesd meg a Pingvinz zenekar honlapját. Ez az a banda, amelyikben a szövegek és a krákogás az én részem, a hangszerek és a krákogás meg Bakyé. Egyelőre csak egy dalt tettünk fel. Ebben a dalban egy bizonyos Franczia Dániel pergő ujjai is hallhatók. Én meg nem. Majd később.

hétfő, március 22, 2010

Adásszünet

első változat

amikor elveszett az isten
visszaszámolt és beleolvadt
a himnuszt követő fehér zajba
és onnantól már hiába
csavargattuk a tunert
pedig nekünk volt
a legjobb lengyel képcsöves
videoton tévénk az egész utcában
és szombat reggel már fél hatkor
néztük a teleshop soha ki nem csorbuló
konyhakéseit és a hatalmas
vérvörös paradicsomokat
ahogy pár jól irányzott mozdulattal
kettőbe négybe nyolcba tizenhatba
és így tovább vágták úgy amint az
embriót vagdalja az isten
aki egyik éjjel elveszett
a himnusz után
és reggelre nem maradt más
csak egy jóképű férfi
a kezében elegáns svédacél pengével

vasárnap, március 21, 2010

Szeretnék egy Commodore 64-et

lehetőleg monitorral és kazettával/floppyval. Valakinek hever egy a padláson, és beszámítaná nekem óccsón-e?

FB Best vol. 8. (ismét, kérésre)

Ami most nem elérhető, az az 1., 2., 3., és a 7. Persze ha szeretnétek fölrakom a dropboxra. Innen lehet tájékozódni.

péntek, március 19, 2010

Ismeretlen szerző verse

Bír-e, érez-e ember nyugalmat,
Ha lelkét nehéz bús emlék zaklatja.
Szüntelen felhőbe burkolózó idő az,
Ami változni ámha akarna se tudhat,
Mert azt nem írhattya már le halandó kívánsága.


vagy olvashatjuk úgy is, hogy

3,14159
265358
97932
384626
43383279


talán még hasznos lehet...

Ismeretlen katonazenekar, 1914 körül...

szombat, március 13, 2010

Lily Cole

Így a Pharnassus megnézése után azt kell mondjam, ezzel a leányzóval még akármi is lehet.

23.

első változat

szerintem túlmisztifikált
a számmisztika
szélesterű térhódítása nyomán
legalább ennyit a latba nyomó
sorsdöntő latrina hurrikán
- vihar a biliben -
amelynek okán összeokádtam
minden lelki vackot egy kupacba
mert nagy kupac közé vackolni
és így tovább vacakolni
saját kupcokkal
ha nem is felemelő de
legalább a fele menő
annak amit kigondolok válasznak az
ugye
csajod van már vagy nem hiányzik a
mindennapos ricsaj mázos-habos
kézfogós koratavaszi délutánokon
nincs okom feltételezni mér utál
olykor konok módon
hiszen huszonhárom év feltétel nélküli
szabadlábon eltöltését követve
beindul(hatot)t úgymond a szekér
és ha nem is indulsz be úgy mint régen
fiatal korodban (hahaha)
azért már nődögélnek a porontyok
ugye
mármint a tuják a kertetekben és
a jázminbokor kihajlik az utcára
ugye
kérdésekre
nincsen egyéb válasz minthogy
hagyhattam volna bár magam
nem fejlődött ki az agyam
csacsi
csacsi

szerda, március 10, 2010

OK Go - This Too Shall Pass

Az Ok Go ezúttal a This Too Shall Pass lemezverziójához készített klipet. Már az előző klip is marhajó volt, és hát ez sem lesz kevésbé frenetikus élmény a hozzám hasonló álmodozóelkű zenebuziknak. A banda tagjai dominókockákká lényegülnek át, miközben ide-oda szállnak az esernyők, labdák és textilek, természetesen most is egyetlen snittben.

MGMT - Flash Delirium (2010)

Wáháhá! Itt az első MGMT dal a többek által messiásként várt új lemezről, melyen a tagok állítása szerint nem lesznek slágerek. A kommentelőknek eddig annyira nem tetszik. Nekem meg az első hallgatás után nagyon is tetszik! Mindjárt megy másodszor. Wáháhá!

kedd, március 09, 2010

Úgysem hiszed el

hogy az alábbi képet golyóstollal rajzolták. Pedig de. És itt van még 24 hasonló munka.

Csere

első és utolsó változat*

1.

A projektor izzója egy rendkívül
érzékeny szerkezet,
melyet tilos védőkesztyű nélkül
megérinteni.

Az emberi bőr
alapvetően zsíros, ezért szabadkézi
érintéskor akaratlanul is nyomot hagyunk
az izzón.

A hátrahagyott szennyeződések
a használat során
felszabaduló hő hatására kárt tehetnek
az eszközben, vagy jelentősen csökkenthetik élettartamát.

2.

a kettőnk ügye ügyetlenre olvad
még valami azt súgja nem szabad
de mégis újra összetapicskollak
és ottmarad egy csalfa kis maszat

sose tudom hogyan legyek megértő
mert nem akarod már kimondani
mikor lett maszatos benned az égő
s hogy nem is kellett volna bántani

* mert a téma és a megvalósítás is veszett fejsze nyele, de legalább itt van

szombat, március 06, 2010

Clint Mansell - Moon OST - We're Going Home (2009)

Clint Mansell a legkegyetlenebb zeneszerző. Már megint teljesen összeszorult a torkom. A filmet is már vagy négyszer láttam.

Péterfy Bori & Love Band - Csináld jobban

Az egyetlen hallgatható számnak bizonyult a B-oldalas új lemezről. Mennyire érezni, hogy a Lovi írta a szöveget!

péntek, március 05, 2010

Ferenc Blogja - Best Of vol.11

Az elején inkább elektronikával, a vége felé nyers gitározással köszöntjük a jobb időt. A legtöbb szerzemény 2010-es, két kivétellel (Arcade Fire (2007), Moderat (2009). A borító kattintásra megnő. A többi Best-ért reklamálhatsz ímélben, vagy itt kommentben, de néhányat erről a weblapról is elérhetsz. Enjoy.

BT - Suddenly (2010)

Agytisztító rovatunkban a megszokott elektronokat futtatjuk végig a hallgató idegrendszerén, miközben kellemes, kifejező karcolásokkal ingereljük felhámszövetét, gondosan ügyelve arra, hogy ne okozzunk maradandó károsodást.

Carey Mulligan

Elegáns és bájos.

szerda, március 03, 2010