FB© is ROCK: július 2009
renton blogja

péntek, július 31, 2009

Nem tudtam eldönteni

hogy lassabb, vagy pörgősebb dalt tegyek ki, csak abban voltam biztos, hogy (ciki, nem ciki) szükségem van egy kis Bloc Partyra. Írták már róla, hogy nem túl eredeti, meg hogy mérnökrock, de engem már első hallgatásra berántott. Az első lemezükről majd minden számot imádok. Ha valaki látja majd Szigeten, gondolhat rám. De inkább csak, ha jó lesz.
Egy lassú a korai időkből (2005):

És egy gyors és kicsit beteg tavalyról:

kedd, július 28, 2009

Lissy Trullie

A zenéje egész jó, és meg kell hagyni, csinos is. Ha jelenkezik az az ismerősöm, aki észreveszi, hogy hasonlít rá (no ez fura mondat, de én tudom, kire gondolok), meghívom egy vadászra. :)

hétfő, július 27, 2009

Azért félős

belegondolni, hogy mennyi minden lehetnél. (Néha még előjön a férfias mászolygás, de sokszor már az sem).
Azt csiripelik, szeptemberben új Muse lemez, hopp egy apró örömbonbon, lehet tovább mászolyogni.

Fölbukni? Minek?

hétfő, július 20, 2009

Rájöttem

hogy azért szeretem annyira az űrhajósokat, mert ha fölveszik a ruhájukat, akkor ilyen dagi gyerekek lesznek belőlük:(A képet Neil Amstrong készítette Buzz Aldrin-ról, a holdkomp vezetőjéről 1969 július 20-án. Buzz éppen letottyanni készül a Hold felszínére, és biztosan nagyon izgul. Kattintásra szép nagyban látszik.)

kedd, július 14, 2009

Scarlett is ROCK

Valerie Phillips fotóján.

Elvan a gyerek

Az előbb unalmamban lőttem ilyet, a két sárga csík két utcai lámpa, a fehér meg persze a Hold.Ma este első próbálkozásból sikerült lekapnom a Nemzetközi Űrállomást, épp nyugat felé tartott. Mivel elég világos volt még, az exponálási idő se tartott sokáig, magyarán kolbászból van kerítés amatőr csillagászéknál. Kattints a képre.Apropó, elvileg egy órája lőtték föl az Endeavour-t hat férfi és egy nő űrhajóssal, ha megérkeznek összesen 13-an lesznek az ISS-en, ez majdnem elég egy kézilabda meccsre, és több mint elég a legnagyobb és legundorítóbb partyhoz, amit valaha a sztratoszférán kívül tartottak. Na jó, én most megyek aludni.

hétfő, július 13, 2009

Memoríz

feri üzenete:
...
és annyira jól esett
majdnem telihold volt
Pötyi üzenete:
mesélted
feri üzenete:
tényleg?
Pötyi üzenete:
igen
én mindenre emlékszem, ami az elmúlt fél évben történt
feri üzenete:
én is
kivéve a baszásokat, azok valahogy kiestek
tudja fene

péntek, július 10, 2009

Emmy Rossum

Most néztem meg a Dragon Ball-t, és akad benne ciki dögivel, de kiemelt ciki díjat csak az ő alakítása érdemel. Mit bánom én, ha pont a szemembe néz...

Nem hat meg...

pedig "örökség".

kedd, július 07, 2009

Szeptembertől

albérlőtársat keresek egy tényleg nagyon olcsó egynagyszobás albiba. Régi bútorok, Fight Club fürdőszoba, a hangulat abszolút meg van, de a legfontosabb, hogy a teljes ár ritkán megy 15 fölé. A kert nagyon szép, fákkal, mókusokkal és tavasszal 10ezer ibolya nő benne. Fontolgassátok, mert már így is van jelenkező, csak (ahogy a példa is mutatja) még bizonytalan.

23:08:22 XY - azért te is még gondold át nyugodtan, h be tudsz e vállalni
23:08:35 feri - Téged?
23:08:40 XY - ööö...na ez most kicsit hülyén hangzott, de érted
23:08:46 feri - bármikor... izé. Persze

A Leibniz Megafon

következő koncertje Júl. 15-én 18:00-kor kezdődik a Tamás Bátya kunyhója hamburgerező mellett. Jó étvágyat hozzánk.

Na, most ettől

egy kicsit jobb kedvem lett.

hétfő, július 06, 2009

Olyan elvetemült

alakokat keresek, akik megnéznék velünk mind a hat SW epizódot egy nap alatt. Ha reggel kilenckor kezdjük, és két és fél órásnak számolok egy részt és fél óra szünetet tartunk a filmek között, akkor már bőven el fog múlni ejfél, mire befejezzük. A maratoni mozizás utáni lelkiállapotok kielemzése és alkohollal való megbolondítása a közeli kocsmában történik. Jelenkezni itt lehet, alább pedig egy kis hangulatcsináló. Ez a rajongói háttérkép (mellesleg magyar) olyan faszán sikerült, hogy percekig el lehet nézegetni.

vasárnap, július 05, 2009

El sem merem mondani

mennyit tököltem ezzel a "válogatással", hogy ne hiányozzon belőle semmi fontos, hogy elfogadható legyen a minőség, meg legyenek a nagyfelbontású borítók, stb... Most már kb. 90%-a összeállt, néhány apróság hiányzik csak. Többszáz mp3 és videó, kb. 4,5 Gb méretben és ez már nem lesz sokkal nagyobb, szóval egy DVD-re pont ráfér. Ha végighallgatod, eléggé otthon leszel a magyarország leggjobb zenekara témában :P. Még egy ízlésesebb borítót is rajzolok hozzá, persze. Akarod, hogy kiírjam?

Bummdijádá

Ne mondd, hogy nem mosolyodtál el legalább egyszer az új Discovery reklámon.
Az előbb rájöttem, hogy nem is új, több, mint 8 hónapos...

Vicces design

12 év után nyerte vissza a látását a yorkshire-i Martin Jones. A férfinak olvadt alumínium fröccsent a szemébe, adta hírül az index. Miután az orvosok saját bőréből készítettek számára új szemlencsét, melyet (nem vicc) néhány fogdarabbal rögzítettek a szemgolyójához, Jones újra látni kezdett. A kórházból kilépve egy Smart gépjárművet pillantott meg először, aminek kinézetét olyannyira viccesnek találta, hogy elmondása szerint azóta is azon röhög.Gondoljunk csak bele, mennyi szemtelenül vicces dologról maradt le Martin Jones az elmúlt 12 évben, amit mi fapofával vagy vállrándítással fogadtunk, esetleg föl sem tűnt a megjelenése. Emberek! Hova lett a humorérzékem/tek...

péntek, július 03, 2009

Súlycsoportok

*** üzenete:
no, kaki, cigi, hajmosás... közben még leszek hébe
feri üzenete:
hova készülsz?
*** üzenete:
elvileg egy ***i csajt szórakoztatok 6ig, 4kor kidobják a koleszból, aztán zenélek egyet...
feri üzenete:
hmm
fene a jó dolgodat
*** üzenete:
nem tom...
sajna a lány nem az én súlycsoportom..
feri üzenete:
olyan dagi?