Néha azért

nem írok bejegyzést, mert tudom, hogy csak anyáznék. Mindent, amit a bloggerek szoktak. A semmit, a sorsot, Istent, egymást, még anyát is. Aztán csak rádöbben az ember, hogy ennek nem lehet semmi értelme, és inkább nem ír blogot, hanem pillangókat kerget a réten, gombatrippelni jár, vagy ráfekszik némi húsra. A gyengébbek kedvéért, aki most ezt írja, az nem én vagyok. Csak valamelyik hülye blogger énem. Azt akarja "viccesen" fogalmazzam meg mi van:
Gyerekek, mindenki azt mondja, neki magának a legrosszabb. De aki ilyet mond, az hülye, ugyais az igazság az, hogy nekem a legrosszabb mindőtök között.
Semmi más nem kéne, csak egy test, meg egy lélek, nem olyan nagy dolog. Egyik kedvenc "bloggerinám" régi-régi bejegyzése. A csaj egyébként azóta már befutott, mint menő filmesblogger:"Ha az ember kövér, állandó hazugság az életed, kerülöd a tükröket, mint egy vámpír, kapkodod a levegőt, izzadsz, nem férsz el sehol, nem férsz bele semmibe, s az emberek már ránézésre gyűlölnek." Dehát ezen oly könnyű segíteni...
És a lélek... Attól félek... Csak teljesítendő feladatok vannak, újabb és újabb célok, kihívások, és ezek közül többet sikerül is végigvinni, mégsem érzek semmi eredményt. Bla-blabla-blablabla. Úgyis rég volt itt ilyen maszlag.