FB© is ROCK: Ezt rakd össze...
renton blogja

szombat, november 24, 2007

Ezt rakd össze...

S. J.-t filmről filmre jobban imádom. Bill Murrayt szintén, annál is inkább, hogy az Elveszett jelentésben nem tette a nyelvét Scarlett szájába.
Voltam a héten Belgán, de már nem tudom, melyik nap volt. Nem tudom már mikor vagyok részeg és mikor józan. Mellesleg annyira színpadias a produkciójuk, hogy egy idő után akaratlanul is azt kezdtem nézni, mikor sok valamelyikük a három közül, mikor kevés és mikor pont jó. Ha folyton pont jók lennének, jól mulattam volna, így kb. a negyedik szám után untam.
Beteg vagyok, szerintem lázas, fáj a hasam is. Oké letettünk a nyöszörgős részről, ugye ez nem olyan blog. Elvégre én
A híres-neves Fm-et követve hiszek a véletlenekben. Ami nem csak azt jelenti ám, hogy bármi megtörténhet, hanem azt is, hogy vannak csodák. Ritka véletlenek.
A fraktálelmélet kapcsán (mivel foglalkozik egy jó magyar szakos) a legszomorúbb dolog, amit találtam, az un. Planck-hosszúság (időnél Planck-idő). Ez a Planck egy fasz volt, mert leszögezte, hogy minden anyagnak és időnek van legkisebb (abszolút) "mérete". Megmérni viszont éppen a Planck hosszúság miatt nem lehet semmit, hisz a mérésre bármennyire is precíz eszközt használunk, mindig csak közelebb jutunk a valódi mérethez vagy időtartamhoz. Mindig van jobb, de sosincs jó. Faszom a Planckba. Meg a fraktálokba is. Ezek be a faszomokba itt:Nem akartam ilyet, lázas is vagyok, satöbbi, de most nem állhatom meg... Ekkora szarból kikecmeregni világraszóló teljesítmény lenne. Néha kicsit félek. de "csak az nemfél, kit a remény / már végképp magára hagyott"
Fáj a fejem. Aludni kéne. Nem várni a csodát. Azt meg pláne nem kéne, amire épp készülök. Mindegy, persze, hogy már eldöntöttem. Nem azért, hogy ma éjjel kellene, de úgy általába hol az őrangyalom? És főleg (bocsánat, hogy Disney figurává avatom magam) hol vagy és mit csinálsz most?
Csak mert "én félek, még reménykedem". Mert ugye "ez a megtartó irgalom... kísért eddigi utamon"
Na jó, így nem lehet vége. Persze én tudok jobbat. Pina.

Nincsenek megjegyzések: