Táncos a sötétben

(elidegenítés effekt 1) Na, szerintem csináljuk úgy, mint egy profi kritikában, és kezdjük valami szinopszisfélével...
Selma Csehszlovákiából érkezett az USA-ba, persze, álmai beteljesitése volt a cél. Rajong a híres Musicalekért. Az új világ azonban (peszre) korántsem olyan ragyogó, mint azt sokan várják tőle. Egyedül neveli gyermekét, pénzük nincs, a látása pedig egyre romlik, hamarosan megvakul. Tudja, hogy fia örökölte betegségét, így éjt nappallá tévő munkával saját egészségét kockáztatva spórol a fiú műtétjére (persze).
(elidegenítés effekt 2) És akkor most jön a kritika szerintem érdekes része...
Végre használhatom azt a szakmában manapság oly kedvelt terminust, hogy hiperrealizmus. Ez legfőképp a színészi játékra értendő, Björk arcát, mintha erre a figurára teremtette volna a Celluloidisten. Visszafogott minimáljátékot látunk tőle és a többi színésztől is, mely színtelen, komor, szegényes atmoszférával párosul, és folyton kicsit életlen, kicsit rosszul tartott kézi kamerával van felvéve. Ez speciel nekem nem tetszett, gyakran vágytam már egy éles, hollywoodi stílusban fényképezett jelenetre, de ez legyen az én bajom. Lars von Trier (Birodalom, Dogville) persze nem olyan rendező, aki megír egy ilyen klisés forgatókönyvet, kitalál egy ilyen elhasznált koncepciót, majd elégedetten dől hátra a rendezői székben. Igaz, hogy ezek a dolgok sokadszorra megnézve is hatnak, és el tudunk merülni a film világában, át tudjuk élni a szituációkat, és értjük a szereplők motiválcióit, de a rendező (igazi progresszív elmeként) nem elégszik meg ezekkel az olcsó hatásokkal.
Amikor teljesen átérezzük Selma árvaságát, kiszolgáltatottságát és keserűségét, amikor egy jelenet már klisévé, önmaga, vagy más filmek ismétlésévé válna, a Táncos a sötétben átvált musicalbe. A szereplők hirtelen táncra perdülnek, felugranak az asztalokra, és már szól is Björk elképesztő, egyedi hangja. Jól láthatóan az objektív is át van ilyenkor állítva, a képek színesebbek, de sajnos még mindig életlenek, ami (nekem) eléggé zavaró. Érthető Trier elidegenítő eszköze, csinálta már korábban is, volt, hogy saját filmje végén jelent meg, és elmondta, hogy amit láttunk az csupán illúzió volt, és a lényeg a mondanivaló. Itt pedig nem csak az a célja, hogy megértesse: Selmában az álmai tartják a lelket, hanem az is, hogy ne tudjunk belefeledkezni a rideg valóságba, és minden (pár ponton túlzóan brutális) realista elem ellenére jusson eszünkbe: ez csak egy film. Egy jó film, aminek szokatlanul erős hangulatai, és sajátos "mesevilága" néha tátott szájra, néha könnyekre, néha pedig hasznos gondolkodásra késztet minket.