Az első perctől az utolsóig precízen felvett, mindent megmutató dokumentumfilmet látunk. Viszont az az érzésem, hogy a Ken Park ettől jóval több akar lenni. Nem sikerül neki. Ez nem egy filmdráma, saját kategóriát teremtett, melyben néhány erősen naturalisztikus kép, vagy morbid, sokkoló hatás mindennél előbbrevaló. A szerplők nem mennek át semmilyen változáson, a film nem A-ból B-pontba halad, hanem egy helyben totyog. Ennél fogva az, amit a készítők üzenetnek szánhattak, (amerikai fiatalok a totális kilátástalanság állapotában) teljesen elsorvad, és a megtekintés után nem marad más emlékünk a filmről, mint néhány nagytotálban ejakuláló nemi szerv. Azt igazán nem gondolhatták, hogy attól, hogy a közösülés nem csak jelzés szinten megy végbe, hanem valóban megtörténik, eldobjuk az agyunkat. Más eszközei azonban nincsenek. Pedig mennyi lehetne! Nem tudom, hogy a szereplő srácok mennyire élnek abban a világban, ahol a cselekmény zajlik, de az alakításuk kivétel nélkül remek. Kár, hogy nincs jellemük, kár, hogy őket is csak arra használja a mozi, hogy jobban elhúzzuk a szánkat vagy ejnyebejnyézzünk magunkban egy-egy durvább képen. Ken Park felcsinálta a barátnőjét, a két éretlen, buta fiatal ül egymás mellet a padon, bámulnak a semmibe, majd a lány megkérdezi: "Te nem ürölsz, hogy az anyád nem vetélt el veled?" Nehéz úgy nézni a filmet, hogy a hatására ne mocorogjon bennünk a válasz: Talán jobb lett volna....De persze Arisztotelésznek ehhez semmi köze :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése