Hétfőn előadás

(és nem izgulok miatta. Ha jó lesz, meg sem lesz említve a nevem, ha rossz lesz, rám lesz kenve az egész. Az is, hogy miért hangzik el két dal meg egy vers olyan refrénnel, hogy "Igen, mi székelyek vagyunk", mért akartak eredetileg (hálisten mégse) árpád-sávos zászlóval díszíteni, és egyáltalán mért mocorog minden velejéig romlott buta emberben ez a "leszakadt országrész akkoris a miénk, és benyalunk tövig" hanta, ami magával hoz egy magatartást, melynek egyik eredményét tévéostromkor, másikat focimeccsen, harmadikat és a többit meg bárhol máshol naponta láthatjuk.)
Az én dolgom a "darab" (István) volt, és meggyőződésem, hogy úgy csináltam meg, ahogy nagyjából egy tanár se csinálta volna a helyiek közül. És ennek akkor is örülni fogok. Vagy nem. Ki ismer engem.
Egyébként pengetgetek. Uram, ha egyszer már jobban fog menni, csak ettől ments meg.