az az én bajom a világgal, hogy az emberek mindenféle blogokat indítanak benne, amikben válogatás nélkül mászolyogtatják végig a lelkükön a nihilt, meg a kétségbeesettséget ahelyett, hogy elmennének a diszkóba fölszedni valami nőt. Mondjuk biztos olvasták ezeket:
Bertrand Russell (matematikus, filozófus) 1903:
"Hogy az ember olyan okok okozata, amelyeknek semmiféle fogalmuk nem volt arról, hogy miféle cél felé tartanak; hogy az eredete, növekedése, reményei és félelmei, szerelmei és hitei nem egyebek atomok esetleges együttállásánál; hogy sem tűz, sem hősiesség, a gondolatok és érzések semmiféle intenzitása nem őrizheti meg az individuális életet a síron túl; hogy a korszakok minden művének, minden eltökéltségnek, ihletnek, az emberi zsenialitás déli verőfényének mind az a sorsa, hogy elpusztuljon a naprendszer hőhalálában, s hogy az emberi teljesítmény egész templomát elkerülhetetlenül maga alá temeti az elpusztuló univerzum törmeléke – ezek a dolgok mind, ha nem is állnak minden vitán felül, már annyira közel vannak a teljes bizonyossághoz, hogy semmilyen filozófia, amely elutasítja őket, nem remélheti, hogy sokáig fennállhat. Csupán ezeknek az igazságoknak az állványzatán belül, csak a makacs kétségbeesés szilárd alapzatán lehet mostantól a lélek biztos szálláshelyét felépíteni."
József Attila (költő) 1933:
Lassan, tünődve
Az ember végül homokos,
Bertrand Russell (matematikus, filozófus) 1903:
"Hogy az ember olyan okok okozata, amelyeknek semmiféle fogalmuk nem volt arról, hogy miféle cél felé tartanak; hogy az eredete, növekedése, reményei és félelmei, szerelmei és hitei nem egyebek atomok esetleges együttállásánál; hogy sem tűz, sem hősiesség, a gondolatok és érzések semmiféle intenzitása nem őrizheti meg az individuális életet a síron túl; hogy a korszakok minden művének, minden eltökéltségnek, ihletnek, az emberi zsenialitás déli verőfényének mind az a sorsa, hogy elpusztuljon a naprendszer hőhalálában, s hogy az emberi teljesítmény egész templomát elkerülhetetlenül maga alá temeti az elpusztuló univerzum törmeléke – ezek a dolgok mind, ha nem is állnak minden vitán felül, már annyira közel vannak a teljes bizonyossághoz, hogy semmilyen filozófia, amely elutasítja őket, nem remélheti, hogy sokáig fennállhat. Csupán ezeknek az igazságoknak az állványzatán belül, csak a makacs kétségbeesés szilárd alapzatán lehet mostantól a lélek biztos szálláshelyét felépíteni."
József Attila (költő) 1933:
Lassan, tünődve
Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.
Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.
A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.
Vas-színű égboltban...
Vas-színű égboltban forog
a lakkos, hűvös dinamó.
Óh, zajtalan csillagzatok!
Szikrát vet fogam közt a szó - -
Bennem a mult hull, mint a kő
az űrön által hangtalan.
Elleng a néma, kék idő.
Kard éle csillan: a hajam - -
Bajszom mint telt hernyó terül
elillant ízű számra szét.
Fáj a szívem, a szó kihül.
Dehát kinek is szólanék - -
Kása Ferenc (magyar BA, RRMD5X) 2007:
pina
pina
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése