Megint két filmet hozott nektek Ferci Manó a zsákjában, melyet mifelénk úgy hívnak lazsnak, csakúgy, mint a magukat könnyen odaadó hűtlen nőszemélyeket. Elkalandoztam, bocs.
Szóval az egyik a Shrekcsináló Dreamworks egeres animációs filmje, a másik a Némócsináló Pixaré. És ha engem kérdeztek, az egyik jó, a másik pedig nem.
Az Elvitte a víz (Dreamworks) a nem jó, azt mondom. Illetve jó, de nem feltétlenül gyerekenek. Ha egy 10 fős baráti társasággal moziba készülsz, mégis ezt ajánlom. De nem azért, mert egy kicsit is értékesebb, vagy szerethetőbb lenne a L'ecsótól, (Pixar) hanem mert mind dramaturgiailag, mind a szereplők tekintetében olyan az egész, mint egy Martin Lawrence vígjáték mondjuk azzal a kis különbséggel, hogy a digitális szereplőknek nincsenek bizonytalan pillanatai, nem hibáznak, és kifejezőbbek. Poén, poén hátán, jó zenék, izzadságos ügyelés az üresjáratok elkerülésére (sok-sok Spongyabob Csigusz-féle visító állatkával). És van egy ötlettelen, klisés sztori, kiszámítható, urambocsá lapos jelenetek sorozata. És valamiért van ez a gyurmafilm-szerű megvalósítás, a képkockák száma is vissza van véve, hogy úgy látszon, mintha. Ennek az értelmére nem sikerült rájönnöm. Nevetni azért így is sokat nevettem.
A Pixar mozija közben pedig az volt az érzésem, hogy mesét nézek. A szó legjobb értelmében. A klasszikusokat idézi a L'ecsó, ugyanakkor poén itt is bőséggel akad. A grafika sokkal, de sokkal jobb, és nem is olyan idegesítő, mint a Dreamworks áll-gyurmaegerei. Ami pedig a legfontosabb, a l'ecsónak mondanivalója is van. Barátságról, kitartásról, a lehetőségek megragadásáról, az álmok valóraváltásáról. Lehet azt mondjátok régimódi vagyok, de én erre a szép és kedves mesefilmre küldeném be a gyerekeket a Seggberúgós-röhögős geggparádé helyett. Amivel persze semmi baj nincs, csak.
Szóval az egyik a Shrekcsináló Dreamworks egeres animációs filmje, a másik a Némócsináló Pixaré. És ha engem kérdeztek, az egyik jó, a másik pedig nem.
Az Elvitte a víz (Dreamworks) a nem jó, azt mondom. Illetve jó, de nem feltétlenül gyerekenek. Ha egy 10 fős baráti társasággal moziba készülsz, mégis ezt ajánlom. De nem azért, mert egy kicsit is értékesebb, vagy szerethetőbb lenne a L'ecsótól, (Pixar) hanem mert mind dramaturgiailag, mind a szereplők tekintetében olyan az egész, mint egy Martin Lawrence vígjáték mondjuk azzal a kis különbséggel, hogy a digitális szereplőknek nincsenek bizonytalan pillanatai, nem hibáznak, és kifejezőbbek. Poén, poén hátán, jó zenék, izzadságos ügyelés az üresjáratok elkerülésére (sok-sok Spongyabob Csigusz-féle visító állatkával). És van egy ötlettelen, klisés sztori, kiszámítható, urambocsá lapos jelenetek sorozata. És valamiért van ez a gyurmafilm-szerű megvalósítás, a képkockák száma is vissza van véve, hogy úgy látszon, mintha. Ennek az értelmére nem sikerült rájönnöm. Nevetni azért így is sokat nevettem.
A Pixar mozija közben pedig az volt az érzésem, hogy mesét nézek. A szó legjobb értelmében. A klasszikusokat idézi a L'ecsó, ugyanakkor poén itt is bőséggel akad. A grafika sokkal, de sokkal jobb, és nem is olyan idegesítő, mint a Dreamworks áll-gyurmaegerei. Ami pedig a legfontosabb, a l'ecsónak mondanivalója is van. Barátságról, kitartásról, a lehetőségek megragadásáról, az álmok valóraváltásáról. Lehet azt mondjátok régimódi vagyok, de én erre a szép és kedves mesefilmre küldeném be a gyerekeket a Seggberúgós-röhögős geggparádé helyett. Amivel persze semmi baj nincs, csak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése