Tuti, hogy az ember a természet legnagyobb anomáliája, vagy (ne legyünk szigorúak) önirónikus kitüremkedése. Persze a fogalom (önironikus) használata ebben az esetben helytelen, de nem vagyok filozófus és talán elnézitek és talán érthető, mit akarok mondani.
Csak pl. azt, hogy (nem azért, hogy én vagyok itt a Nagyfaszú Szépetmondó Bájosjános) a modern ember időfelfogása nem úgy működik, mint azt a szentimentalista irodalom mondja, - szalad, vagy épp megáll - hanem kegyetlenül, fájdalmasan és visszafordíthatatlanul fogy. Hogy ez nem egészséges, az biztos. Dehát gondolkodhat-e másképp valaki, aki percenként megtapasztalja és tudomásulveszi saját és a világ múlangóságát? Van-e az az (ön)szuggessziós eljárás, aminek eredményeként nem lebeg szegény ember feje fölött a meghitt, kellemes pillanatok egyszeri és megismételhetetlen volta, mint valami kibaszott fekete árnyék?
18 vagyok, baszki, nagykorú, sürgősen el kell vesztenem a szüzességem, mindjárt vége a bulinak, sürgősen jól kell éreznem magam, ez mégcsak a harmadik söröm és már éjfél, sürgősen nyomni kell valami zöldet.
28 vagyok, diplomás munkanélküli, ha mégegy diplomát akarok, bár nő az esélyem, az legalább öt év, akkor már kurvára 32 leszek, és fiatal munkaerőt keresnek, a húszéveseké a világ.
38 vagyok, kurvaélet, nincs pasim, gyereket akarok sürgősen, évről évre nő a kockázat, farfekvéses lesz a kicsi. Várjam meg még az Avontól megnő a szexuális kisugárzásom? Spermabank?
48 vagyok, alvezető, kevés lóerős a Mitsubishi Pajerom, kevés a fizu, medencét akarok a kölköknek, láncot az asszony nyakába, boldogságot. Ebből már nem lesz előléptetés. Lopjak? Sikkasszak?
20 vagyok, egyetemista, decemberben 21, az államokban is ihatok, lehet Pajerom, zöldem, boldogságom, nőm, lehet időm is, ha akarom. Ha nem akarom, egyszerűen nem lesz. Megint feltaláltam a spanyolviaszt. Bumm.
Csak pl. azt, hogy (nem azért, hogy én vagyok itt a Nagyfaszú Szépetmondó Bájosjános) a modern ember időfelfogása nem úgy működik, mint azt a szentimentalista irodalom mondja, - szalad, vagy épp megáll - hanem kegyetlenül, fájdalmasan és visszafordíthatatlanul fogy. Hogy ez nem egészséges, az biztos. Dehát gondolkodhat-e másképp valaki, aki percenként megtapasztalja és tudomásulveszi saját és a világ múlangóságát? Van-e az az (ön)szuggessziós eljárás, aminek eredményeként nem lebeg szegény ember feje fölött a meghitt, kellemes pillanatok egyszeri és megismételhetetlen volta, mint valami kibaszott fekete árnyék?
18 vagyok, baszki, nagykorú, sürgősen el kell vesztenem a szüzességem, mindjárt vége a bulinak, sürgősen jól kell éreznem magam, ez mégcsak a harmadik söröm és már éjfél, sürgősen nyomni kell valami zöldet.
28 vagyok, diplomás munkanélküli, ha mégegy diplomát akarok, bár nő az esélyem, az legalább öt év, akkor már kurvára 32 leszek, és fiatal munkaerőt keresnek, a húszéveseké a világ.
38 vagyok, kurvaélet, nincs pasim, gyereket akarok sürgősen, évről évre nő a kockázat, farfekvéses lesz a kicsi. Várjam meg még az Avontól megnő a szexuális kisugárzásom? Spermabank?
48 vagyok, alvezető, kevés lóerős a Mitsubishi Pajerom, kevés a fizu, medencét akarok a kölköknek, láncot az asszony nyakába, boldogságot. Ebből már nem lesz előléptetés. Lopjak? Sikkasszak?
20 vagyok, egyetemista, decemberben 21, az államokban is ihatok, lehet Pajerom, zöldem, boldogságom, nőm, lehet időm is, ha akarom. Ha nem akarom, egyszerűen nem lesz. Megint feltaláltam a spanyolviaszt. Bumm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése