Brazil (1985)

Terry Gilliam első Python csoporton kívüli rendezése negatív utópia. Orwell regényének sztorijával rokon a Brazil története, de érdemei nem ebből fakadnak. Míg az 1984 a fasiszta és kommunista diktatúrák szörnyűséges eszméit gondolja tovább és sarkítja a végletekig, addig a Brazil sokkal inkább a mi jelenünkre, korunkra reflektál, és a bürokratikus civilizáció totális "elhülyülését" mutatja be. Szegény hősünket fölösleges papírhalmokon, nyilvántartások, számlák, törvények rengetegén vonszolja keresztül.
Brazil elképzelt város, ahol csaknem mindent elleptek már a csövek, melyekben postaküldemény, füst, áram, víz, emberi ürülék, satöbbi csordogál nap mint nap. A film egyik legfontosabb motívuma alighanem ez. Valamiféle mesterséges vérkeringésnek tekinthetjük, párhuzamba állítható az emberek "lelassult" vérkeringésével. A csövek látványától az az érzésünk támad, hogy az egész város egy hatalmas élő szerkezet, melyet egy sajátos érhálózat sző át.
A giliammi humor olyannyira groteszkké teszi az egészet, hogy gyakran nem tudjuk hol a valóság és a főhős képzeletének határa. Ő csak a szerelmet keresi, de egyedüliként, mert a Brazil kiégett világában senki nem keres már semmit rajta kívül.
Vajon véletlen, hogy a film majdnem pontosan az Orwell regény sztorijának idejében készült? (Gilliam időmeghatározása tág: "valahol a 20. században.") Habár különbség bőséggel akad, azért a 48-as írás több fontos eleme megtalálható itt is. Van egy hatalmas "kínzóterem" ami a 101-es szoba megfelelője, és van sok-sok gép, melyek már nem segítik, csupán kordában tartják az embert. És a regényhez hasonlóan egy pillanatra sem veszítjük el a reményt, hogy történik valami, hogy van "megváltás", kiút. Pedig nincs. Embereket kínoznak halálra egy elgépelés miatt, mintha ez lenne a dolgok rendje.
De Niro, mint lelkes terrorista (és önkéntes fűtésjavító), meleg kis sziget ebben a rideg világban, de magánszámain kívül is számos okunk lehet a nevetésre. Az utolsó percekre azonban semmiféle humor nem tudja palástolni, hogy amit láttunk, az igenis egy félelmetes társadalomkritika volt, belemart velőig a csöppet is jóérzésű emberekbe és azt mondta: keressük inkább a pénz és a siker helyett a szerelmet, amíg lehet, és amíg az egész világ meg nem bolondul körülöttünk, vagy ami még rosszabb, velünk együtt.