Az előbb

megintcsak mély filozófiai vitába bocsátkoztam - ezúttal az ágyammal -, Már egész ügyesen képzelem szemeknek benne a kör alakú mintát.
Egy régi német rajzfilmet mutattak nekem tegnap a youtube-on. Sorozat, nálunk is adták, az a címe, hogy Egér a Marson. Ez az egér kurvára egyedül volt az egész Marson, és idejét többnyire azzal töltötte, hogy a magányossága és az éhsége miatt sajnálkozott. Volt egy rész (ez láttam tegnap), amiben lábnyomokat talált. Elkezdte követni őket. Olyan nagyra hízott a soksok cukorkatermő fától, hogy pár perc alatt körbeért a bolygón, és rá kellett jönnie, hogy a saját lábnyomait követte. Ekkor keservesen sírni kezdett, és az így képződő patakokból cukorkatermő dús ligetek sarjadtak, aminek úgy megörült, hogy nem is sírdogált többé.
Nehéz tanulságot levonni, ugye? Javaslom vessük el a germán szkriptvrájter tehetségtelenségének ötletét, és józan paraszti ésszel próbáljuk meg. Ha mohó vagy, elhízol és nem lesznek barátaid. Ha elhízol, jelentős változás megy végbe saját, és az alattad található sárgolyó tömege ill. mérete között. Ha nincsenek barátaid, fűtől-fától azt reméled, hogy a barátod lesz. De mindenre van megoldás, ez pedig a teljes kétségbeesés, mert egy tökéletes idegösszeomlást követő kezelés után újrabútolva kezdhetsz másik életet.
Most az jutott eszembe, röhögnöm kell Pötyi két hónapján. De ez nem vág témába. Inkább írok arról, mire jutottam még ma este az ággyal való beszélgetés során. Vagy inkább nem írok semmiről.