elolvastam ma a régi verseimet. A legkorábbiakat már rég eltöröltem a föld színéről, és ezeket is, kb. tavaly ilyenkor. Azt hittem. De Levinek meg voltak. És ahogy így olvastam, beugrott a 2004-es osztálykirándulás. Nem a hideg ugrott be rögtön, nem is a törött ablaküveg az ajtómon, és nem is az, hogy 0 forintból rúgtam be.
Az a kép ugrott be, hogy kint ülök egy padon a lány mellett akibe szerelmes vagyok, és néha fürkészem a tekintetét. Csak ketten vagyunk. És arra gondolok, ahogy átölelem ott a hidegben, hogy vajon sejti-e sejtheti-e egy kicsit is, hogy jobban szeretem, mint barátot. Sokat lógtunk együtt. Nem tűnt irreálisnak a dolog. Láthatta a gesztusaimat. Hallhatta, hogy máskép beszélek vele. És amikor hónapokkal később megtudta, kiderült, hogy mégsem hitte volna soha. Annyira meglepődött, és ezzel úgy meglepett engem is, hogy többet nem beszéltünk erről. Jóideje persze semmiről nem beszéltünk. Furcsa volt nekem. Úgy éreztem, velem másképp működnek a dolgok. Most azt hiszem, senkivel nem működnek másképp, de a következő csak-ot nem akarom megmagyarázni. Csak...
Aztán fölébredtem a betört ablak (köszi Roland:)) miatt átfagyva reggel és gyönyörű volt az erdő. Megjegyeztem. Nem jegyeztem meg a formákat, csak a fényeket. Megjegyeztem a színeket is, meg a kidobott üvegeket. Azt is megjegyeztem, hogy Kevin Smith-ről beszélgettünk a Kardossal. Meg, hogy még éjszaka a Csillérinek sikerült lekapni a hullarészeg Hellát, és, hogy mindenki kiröhögte, lehet csak irigységből. De nem ezek jutnak először eszembe, hanem a pad. És mi ketten a padon. Meg az üres porta a paddal szemben. Meg, hogy kínos volt. Nem volt jó. Pedig annyira annak kellett volna lennie...
Akkoriban szégyelltem, hogy nem tudok verset írni. Ma már azt szoktam hazudni, hogy nem szégyellem. Ezt megerősítendő, szánva leszek miatta, vagy sem, itt van ez a négy éves vers, pont akkorról.
Az a kép ugrott be, hogy kint ülök egy padon a lány mellett akibe szerelmes vagyok, és néha fürkészem a tekintetét. Csak ketten vagyunk. És arra gondolok, ahogy átölelem ott a hidegben, hogy vajon sejti-e sejtheti-e egy kicsit is, hogy jobban szeretem, mint barátot. Sokat lógtunk együtt. Nem tűnt irreálisnak a dolog. Láthatta a gesztusaimat. Hallhatta, hogy máskép beszélek vele. És amikor hónapokkal később megtudta, kiderült, hogy mégsem hitte volna soha. Annyira meglepődött, és ezzel úgy meglepett engem is, hogy többet nem beszéltünk erről. Jóideje persze semmiről nem beszéltünk. Furcsa volt nekem. Úgy éreztem, velem másképp működnek a dolgok. Most azt hiszem, senkivel nem működnek másképp, de a következő csak-ot nem akarom megmagyarázni. Csak...
Aztán fölébredtem a betört ablak (köszi Roland:)) miatt átfagyva reggel és gyönyörű volt az erdő. Megjegyeztem. Nem jegyeztem meg a formákat, csak a fényeket. Megjegyeztem a színeket is, meg a kidobott üvegeket. Azt is megjegyeztem, hogy Kevin Smith-ről beszélgettünk a Kardossal. Meg, hogy még éjszaka a Csillérinek sikerült lekapni a hullarészeg Hellát, és, hogy mindenki kiröhögte, lehet csak irigységből. De nem ezek jutnak először eszembe, hanem a pad. És mi ketten a padon. Meg az üres porta a paddal szemben. Meg, hogy kínos volt. Nem volt jó. Pedig annyira annak kellett volna lennie...
Akkoriban szégyelltem, hogy nem tudok verset írni. Ma már azt szoktam hazudni, hogy nem szégyellem. Ezt megerősítendő, szánva leszek miatta, vagy sem, itt van ez a négy éves vers, pont akkorról.
Napkeltekor, üveget kidobva,
a nyakánál szétfolyik a fény.
Pár órája minden az enyém volt,
pár perce, hogy semmi sem enyém.
Az említett fény talán az Isten.
Lehet, hogy a kuka én vagyok.
Zöld meg sárga fejfedők a fák itt
és az álmok tévedt angyalok.
Általában én eresztek szélnek
minden angyalt - messze szálljanak -,
nem törődve semmi szélviharral,
reggelre csak egy-kettő marad.
a nyakánál szétfolyik a fény.
Pár órája minden az enyém volt,
pár perce, hogy semmi sem enyém.
Az említett fény talán az Isten.
Lehet, hogy a kuka én vagyok.
Zöld meg sárga fejfedők a fák itt
és az álmok tévedt angyalok.
Általában én eresztek szélnek
minden angyalt - messze szálljanak -,
nem törődve semmi szélviharral,
reggelre csak egy-kettő marad.
3 megjegyzés:
kicsit emo fíling :)
nemtom, de olyan, ilyen, és azon gondolkodom, hogy mi is emósok vagyunk, csak kurvára kinőttük már belőle. ne ezt bogozd ki!! :P
30y-t is belekeveri! Jesszus!
Megjegyzés küldése