Csillagpor

Ha Soma lennék, azt mondanám, nem akartam hagyni neki, hogy átjöjjön. Kb. a feléig azt éreztem, hogy a Stardust egy olyan mesefilm, amelyben feleslegesen és erőlködve halmoznak sok-sok klisét, hogy együtt hátha valami újat teremt. Nem teremtett újat. Semmi újat nem hoz a film. És akkor jön a nagybetűs de...
A hasonló fantasykkel szemben nem hagy hidegen, hanem finom humorának, a szívet melengető alakításoknak és a meglepően kerek történetnek köszönhetően kb. a felénél elkezd beszippantani, és nincs is megállás a fináléig. Talán De Niro feltűnése volt a választóvonal. Talán akkor kezdtem más szemmel nézni, amikor a Csillag és a fiú párosa működni kezdett. Mindegy is. Mert a végére olyan érzést csinált, amit film már nagyon régen. Rá kellett, hogy jöjjek, tudok még gyermeki módon örülni. Nem akarok túlzásokba bocsátkozni, de egyszerűen a mezőnyéből messze kiemelkedő film lett a Csillagpor.
Puszi Neil Gaiman regényíró, Matthew Vaughn rendező, Claire Danes és Michelle Pfeiffer arcára, és köszi.