Vártam

A pályaudvaron egy férfi sétál végig. Harminc év körüli fölzselézett hajú, elegáns szemüveges, ezüst mobiltelefonos. Azt mondanám bróker. Kár, hogy ezen a pályaudvaron nincsenek brókerek. Mindenesetre a férfi most épp összecsukja a mobilját és márkás bőrkabátja zsebébe csúsztatja. Mellém ül le, úgy mintha nem ülnék ott. A szeme sarkából néhány másodpercig azért rám koncentrál, tudom jól, még úgy is, hogy meggyőzően réved a Mediamarkt PC rovatára.
A pályaudvaron egy másik férfi sétál végig. Nagy utazótáska, olcsó sportcipő, drótkefe szerűen felálló haj. Nagy orra, mint valami vitorla vezeti előre hosszúkás arcát. Ő rám pillant. Belenéz a begyulladt jobb szemembe. Tudom, hogy úgy néz ki, mint egy érett eper, mégis mellém ül a férfi, a másik oldalamra. Egy galamb száll elé, amikor a táskábol szendvicset vesz elő. Ügyel, hogy ne morzsázzon és a galamb felé rúg.
A pályaudvaron egy harmadik férfi sétál végig. Fölül három foga látszik, olyan, mintha zihálna. Néhány milliméteres barna haja alatt hegek rajzolódnak. Szemével tekinteteket keres, de ha egyet-egyet elkap, idegesen a földre néz. Odalép a várakozókhoz és eléjük tartja nyitott tenyerét. A dróthajú ülőtársamhoz ér és már emeli is a kezét.
- Figyelj, segítenél?
- Nem tudok segíteni. - Mondja a dróthajú felpillantva. Nem is szól többet a férfi. Jön felém. Kihagy. Lehet, hogy látta a szemem. A brókerhez ér.
- Figyelj... - Semmi válasz. Mediamarkt, PC rovat.
- Figyelj... - Még mindig semmi. Óvatosan megrúgja a bróker cipőjét.
- Figyelj, segítenél?
- Viszlát! - Mondja a bróker, majd szürke szemével hirtelen fölpillant a lapból. A foghíjas hátrál, majd elindul, hogy újra végigsétáljon a pályaudvaron tekinteteket keresve. Nincs tanulság. Ez történt. Lehet, hogy segítettem volna, lehet, hogy nem. Inkább nem.