Vacakol

Egy csalfa pipát töm a méla Petőfi,
hisz mind aki drága az ópiumos,
tisztán remegek a csatákba bedőlni,
tök jópofa tipp, ha a kóla rumos.
Beállt valahol ma a szél szerelemnek,
elszívta a hippik elől a cigit,
lent drága a grammja a sarki szeleknek,
passzát fogy, ahol csak a dél a licit.

Álmomba nekem soha nincs maradásom,
(kivéve talán egyedül, ha dugok)
nem véd meg a grundon a sok farakásom,
kint Ács Feri számol amíg bebujok
egy szív alakú takaros kis odúba,
az oldala nyirkos, az alja meleg,
csak lesnek a dolgok a szívre, a húsra
ébredni se, félni se nem szeretek.

Minden vacakolna, hogy elszabaduljon,
babrál, mocorog a csomón is az ujj,
nincs sansz, hogy a Föld kicsikét kilazuljon,
már hüppög a nő, aki súgja "lazulj".
Úgy néz ki, konok anyagelvü az élet:
nem hatja meg így a nyögős akarás,
még benne maradna a testben a lélek;
még kattog az agy: szomorú nyaralás.