hogy sikerül egy 30 évvel ezelőtti könyvtár teljes személyzetét átültetni a mába, a Pannon Egyetem könyvtárába. Tudjátok, ez az a szitu, amikor azt érzékeltetik veled, mintha minden kisujjmozdulatodnak következménye lenne, holott nagyjából semminek nincs következménye. Amikor a földszinten megkérdezem a portásnénitől (akinek teljesen nyilvánvaló, hogy 13 éve élettársa és egyetlen hű barátja egy cirmos cica), hogy odébb rakhatok-e egy széket három méterrel, azt feleli: "Hát nagyon nem szívesen, mert leltárköteles!" Aztán persze odébb rakhatom.
Hát csókolom az összes bibircsókját, nyanya! Nem akarom kivinni a széket a hóra, hogy arról etessem a sündisznókat! Ezek az emberek leltárkötelesek. Egyszer azokká lettek és nem szabadultak. Csakhogy nincs leltár. Nem is volt. Szar ügy.
Hát csókolom az összes bibircsókját, nyanya! Nem akarom kivinni a széket a hóra, hogy arról etessem a sündisznókat! Ezek az emberek leltárkötelesek. Egyszer azokká lettek és nem szabadultak. Csakhogy nincs leltár. Nem is volt. Szar ügy.
2 megjegyzés:
-jahát, XD, látod.
túl kell őket élni, és ha túlélted őket úgy, hogy nem tudtak megfertőzni, nos, akkor lesz majd itt jó világ!
Ha nem volnának régi bútorok, kinek jutna eszébe újat csinálni? Nem volna miért letarolni Dél-Amerika, esőerdeit. Nagy hiba volna. Itt állnánk, csupa derék fiatalember s jóravaló lány, lesnénk mint a vett malac! Senki sem tudná hol a helye. Hozzáteszem, alapos a gyanúm, egyre kevesebb a sorszámozott szék.. legalábbis hol az enyém? nem te vitted el?!kis pimasz.
Megjegyzés küldése