FB© is ROCK: A blogot
renton blogja

szombat, március 14, 2009

A blogot

igaziból 2006 áprilisában kezdtem el írni, az első bejegyzés, ha jól emlékszem az idegbeteg macskámról szólt. 2006 decemberében hirtelen fölindulásból elpusztítottam, így majdnem egy évnyi anyag veszett el. De már januárban újraindult, ekkortól lehet visszaolvasni. Nem mindig szívesen olvasom. Néha túl sok az ömlengés, és még több a szenvelgés. Annyi baj legyen.
2007. márciusa óta figyelem a statisztikákat. Két év statisztikája tehát itt van (heti látogatásokra lebontva):Egy énblog esetében nem is annyira kevés a 10432 látogató amellett, hogy erős a gyanúm, az analytics kihagy bizonyos helyeket. Budapest után persze Veszprém viszi a prímet, de volt hogy sokáig Pécs vezetett. Ma már nem ritka a napi 90 látogató, heti 400 pedig simán összejön. Köszönöm, hogy érdeklődtök. Néha nézzetek rá a Mozis Blogra is. És nézzétek mennyi fejléc volt már:

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

-azt az aranyágas fejlécet mindig is a nagyon szerettem, vagy hogy kell ezt mondani.
igen. emlékszem még amikor felmentem hozzád az tanácsba, az önkormányzathó internetezni s akkor, igen akkor már megvolt :)
egyébként, tegnap este elalvásforgolódás közben és is azon agyaltam, hogy hány-mennyi blogdizájnt megcsináltam különböző blogokhoz, és arra jutottam, hogy biza ölég szépen teljesítek.
tegnap is befejeztem egyet, de az még nem látható. egyellőre:)
jah, de nem csak az aranyágas fejléc volt a kedvencem, bizony tudok többhöz is kötni meghatározó korszakokat. ez nosztalgia.

Macsek írta...

Nekem a gyerevelemes a kedvencem. Meg a kicsitszardekirályos :)