Nehéz?

Ugyanis a világ valahogy szarik Hitlerre, meg a holokausztra. A világ valahogy szarik minden egyes ember személyes tragédiájára, szenvedésére és valamiért magasról szarik a helyes(nek tartott) értékrendjére. Ez nem baj, egyszerűen csak ilyen ez a drága világ, spagetti és puding modellek, Stephen Howkingok és Newtonok, nagy bummok és istenek ide vagy oda. A világ szarik az én vágyaimra, a szerelmeimre, a csalódásimra. A világ arra is szarik, ha adott esetben kibaszott velem. Jabocs, a világ nem is tud kibaszni velem. Eddig mindig szart rá a világ és sehogy se akart eljönni a kékes narancssárgás világvége, ha szar napom volt. Hol keressük hát a megoldást barátaim, ha jön a rinya? Hát ne a világban. És nem mondom, hogy mostantól mindenki forduljon befelé, hisz ne feledjétek, kifordítom, befordítom, mégis bunda a bunda, csak azt mondom, hogy magunkkal kell foglalkozni. Mert a világ nem foglalkoztatós nővér, mi meg nem vagyunk speciálisak. Legföljebb hülyék. De az más.
És főleg akkor kell magunkkal foglalkozni, ha szar. És akkor kell a világgal, ha jó. Néha unom, hogy várok. Néha unom, hogy emlékezem. És szörnyen félek tenni, és nagyon fáj lépni, de a világ nem foglalkoztatós nővér. A világ szarik rá, ha holnap elkezdek zsidókat ölni a főtéren, ahogy arra is magasról szarik, hogy örökké szeretni foglak. Ő nem fogja azt mondani, hogy ne. Ezt én mondom. Ezt én mondom. Lecsó azt mondja: "kell az ördög, kell az isten, / két nyomógomb kell a liftben..." Nehéz?