Volnajó.hu

Néha úgy indítanék egy blogot (már nem is számolom őket) volnajo.hu címen. Ilyesmik kerülnének bele:

idézőjel kinyitva

Kiállnék hajnalban a faház elé, kidobnám az üres vodkát a szemetesbe. Közben érezném az erdő illatát. Félhomály. És persze a madarak. Ami korábban makacs zajongás volt, az megerősítés lenne. "Éltek? Na igen, élek én is." Esetleg rágyújtanék, de ezt meggondolnám, hisz odabent egyedül hagytam valakit aki vár. Visszamegyek és délig alszunk, amikor már felszállt a pára a fűről és a levelek közt áttűz a nap, hogy a fénye megcsillanjon a vodkásüvegen.

idézőjel bezárva

Addig oké, hogy képzelgek, de úgy vagyok vele, mint a baráttalan napközis a transformerrel. Megelégszem. Nem szentelek külön blogot a fantazmagóriáknak. Egyáltalán, kukába velük. Valami igazi kell, de nagyon. Túlságosan kell...

Megint fotóztam

A Méhecske a hátsóját mutatta,

szenvedősen állnak az ág-bogak,

a nyuszik meg öt naposak.

A blogot

igaziból 2006 áprilisában kezdtem el írni, az első bejegyzés, ha jól emlékszem az idegbeteg macskámról szólt. 2006 decemberében hirtelen fölindulásból elpusztítottam, így majdnem egy évnyi anyag veszett el. De már januárban újraindult, ekkortól lehet visszaolvasni. Nem mindig szívesen olvasom. Néha túl sok az ömlengés, és még több a szenvelgés. Annyi baj legyen.
2007. márciusa óta figyelem a statisztikákat. Két év statisztikája tehát itt van (heti látogatásokra lebontva):Egy énblog esetében nem is annyira kevés a 10432 látogató amellett, hogy erős a gyanúm, az analytics kihagy bizonyos helyeket. Budapest után persze Veszprém viszi a prímet, de volt hogy sokáig Pécs vezetett. Ma már nem ritka a napi 90 látogató, heti 400 pedig simán összejön. Köszönöm, hogy érdeklődtök. Néha nézzetek rá a Mozis Blogra is. És nézzétek mennyi fejléc volt már:

Kirsten Stewart

Gonosz voltam, amikor azt írtam a mozisblogon, hogy Kirsten szemmel basz. Helyesbítek: ha ismerném, nagyon belevesznék a tekintetébe.

"XYZ megmutatja a lány képét, akit kikosarazott" című bejegyzés

XYZ:
kép
Én:
Kedves barátom, te teljesen megbolondultál

Az egyik utolsó mese lesz... (ha benn lesz)

"Anyu mondta mindig, hogy Fehérvár szeles város. Gyerekként oda vittek mandulaműtétre, vagy a kínai piacra, vagy a McDonalds-ba. És valóban szeles város, a szél pedig makacs, mint a kórház után Happy Meal-re várakozó kisfiú. Annyira makacs a szél mint Lilla, aki egész úton fölfele a várba nem volt hajlandó rám nézni. Ez már Veszprém, ugyancsak szeles város. Egy valamivel nagyobb fiú, egy valamivel makacsabb lány, egy valamivel nemesebb környék.
Busszal érkeztünk, fátyolba burkolózott a húszemeletes, ami látszik a város minden pontjáról, csakúgy, mint az a bizonyos párizsi vasépítmény. Ha fúj a szél, a rohanó felhők alatt mintha csak a húszemeletes rohanna. Illúzió. Lilla mosolya is illúzió volt, bár nem az érzéki csalódásos fajtából."

Választások

Gyerekek, nem hittem volna, de annyira plafonig ér, hogy el kell döntenem: Veszprém és a Színház, vagy Pest és a Színháztudomány. Ehhez képest a "veled" (nem opció) vagy "nem veled"-re adott "nélküled" válaszom kismiska. Pláne, hogy azt nem is kérdezte senki. Nagy szerencse, és tulajdonképpen üdítő, hogy van perspektíva. Csak valaki tegye rá a kezem, mint a vaknak az okos farkaskutya láncára.

Sab-nak

Urbankovics Júlia nézi az oldalsávot

Valaki árulja el,

hogy sikerül egy 30 évvel ezelőtti könyvtár teljes személyzetét átültetni a mába, a Pannon Egyetem könyvtárába. Tudjátok, ez az a szitu, amikor azt érzékeltetik veled, mintha minden kisujjmozdulatodnak következménye lenne, holott nagyjából semminek nincs következménye. Amikor a földszinten megkérdezem a portásnénitől (akinek teljesen nyilvánvaló, hogy 13 éve élettársa és egyetlen hű barátja egy cirmos cica), hogy odébb rakhatok-e egy széket három méterrel, azt feleli: "Hát nagyon nem szívesen, mert leltárköteles!" Aztán persze odébb rakhatom.

Hát csókolom az összes bibircsókját, nyanya! Nem akarom kivinni a széket a hóra, hogy arról etessem a sündisznókat! Ezek az emberek leltárkötelesek. Egyszer azokká lettek és nem szabadultak. Csakhogy nincs leltár. Nem is volt. Szar ügy.

Nem tudom,

észrevettétek-e, de hajnalra teljesen kitisztult az ég és mintha én is kitisztultam volna egy kicsit. (Nem alkoholról, vagy hasonlókról beszélek.)

Mi lehet ez!?

Enyhén szólva

röpül az idő. (kattints)

Evolúció?

Hiába próbáltam, nem vezetett a gondolatritmus, meg a szabadság. Gyávaságból írtam ilyet tegnap éjjel. Gyakorolni. (?) Persze ebből a formából különösen nehéz izgalmasat csinálni. Khm, élő példa. Nem megy akárkinek.

első változat

Ha öreg leszek, nagyon fogom bánni,
hogy ott és akkor nem csókoltalak meg.
Vitathatod, hogy ott a csók szabad lett,
de szándékom a száddal már korábbi.

Ha majd az órám végképp azt mutatja,
hogy kifogytunk ottokból s akkorokból
és szétfagytak a célok az okoktól;
a mutató léket karcol a fagyba.

Azon keresztül néha visszanézlek,
figyelem ahogy mozgatod a szádat
és meglátom, hogy minden tiszta pléjbek,

hamisított kacat csupán a bánat,
soha nem voltak élesek a képek
csak hódolói szerelmes homálynak.

második változat

Ha öreg leszek, nagyon fogom bánni,
hogy ott és akkor nem csókoltalak meg.
Vitathatod, hogy az a csók szabad lett,
de szándékom a száddal már korábbi.

A legkorábbi később azt mutatja,
hogy kifogytunk ottokból s akkorokból,
vagy megszokódtunk minden megszokottól.
Így lett az ajkak félelmes kudarca

minden következő kis "ott" meg "akkor"
figyeltem ahogy mozgatod a szádat
s a megszokott pléjbek hangod bekapcsol

és bennem is csak pléjbekel a bánat,
idővel úgyis végképp félrehangol,
az "akkorok" s az "ottok" kitaláltak.

Várok ötleteket, milyen legyen a harmadik, persze azt is lehet írni (ha gondolod), hogy felejtős.

Befele élsz?

Interpretációba fullasztjuk a beszélgetéseket. Nem mondom, kérdezem. Egy csomó ember nem reagál, nem válaszol, csak kénye-kedve szerint értelmez és hogy ez nem jó. Mert akkor jön Csehov, bejön a valóságba a kis drága és mindenki úgy beszél el a másik mellett, mintha süket lenne. Ezért van minden gebasz. Kérdezem. Ha a fejedben a blogírógép kattog, baszhatod. Nihil. Menjünk ki a szirtre, szedjünk bogarakat és mászassuk őket a kezünkön, szívjuk be a ködöt, meg beszélgessünk. Nem vágok majd közbe. Válaszolok is. Semmi extrát nem akarok. Ugyanazt akarom mint mindenki. Téged akarlak. Nem csak magamat. Mert azt már nagyon unom. Gyere.

Akarunk-e Párizsba menni?

Akarunk, akarunk, akarunk! (Julie Delpy)