Meghalt a disznó

Le kellett vágni idő előtt, mert elcsúszott az udvaron futás közben és mindkét hátsó lába szilánkosra tört. Ez érdekes problémákat vet fel bennem. Mert ha egy disznót levágnak, akkor valószínűleg arra gondol, (bár ez rossz szó) hogy "Jajj, nem akarom, hogy meg legyen szúrva a nyakam és kifollyon a vérem az udvarra" és a visítással annak a teljesen érthetetlen ösztönének ad hangot, hogy nem akar megszűnni. De ez most más volt. Hiszen most primitív disznótudatával semmi másra nem koncentrált élete utolsó perceiben, mint, hogy a fájdalom már-már elviselhetetlen. És mivel primitív tudata minden valószínűség szerint képtelen múltat és jelent definiálni, nem hiszem, hogy megváltásnak érezte a késszúrást a nyakán. Miért érzem mégis úgy? Talán mert több közös dolog is van bennem és abban a disznóban. Mert habár az én tudatomban létező fogalom a múlt és a jövő, mégsem vagyok hajlandó elfogadni egyiket sem, olyannak amilyen valójában. És amikor meg kéne nyugtatnom magam azzal, hogy az idő "megy", és a dolgok elmúlnak vagy megszületnek, nekem mégiscsak ez a kibaszott jelen bizergálja a tudatomat. Új mozgalom...

LE A JELENNEL!!!
Éljen a múlt és a jövő!