Rekviem egy álomért

Drogos film. Süt a nap. Két srác öreg tévét tol egy hullámvasút előtt, egy barna állványon. Sejthető, hogy drogra kell a pénz, de itt még benne van a lehetőség a filmben, hogy valami Trainspottingfélét fogunk látni. Nem azt látunk később. De már az elején sem. A Rekviem egy álomért célja az elrettentés és nem válogat az eszközökben. A legjelentéktelenebb hangeffekt is sérti a fület, a legszebb kép is vészesen baljós hangulatú. Jennyfer Connelly gyönyörű. A végére sem csúnya, csak teljesen kiégett, ahogy minden szereplő. Mindenkit álmok mozgatnak és minden álom előidézője az anyag. Az öreg édesanya ugyanúgy válik drogfüggővé, mint a fia. A téma általánosul, ráborul az egész társadalomra. Nem önfeledt skót suhancokat látunk, ahogy Lou Reedről vitatkoznak. Hiába a Guy Richis vágások, a szokásosan beépített hallucinációk, nem nevetünk. Egy percig sincs okunk rá. A zene zseniális. Karcol.
Nincs kiút. Erről szól a film. Ezt sulykolja a nézőbe 90akárhány percen keresztül kissé túl direktben, a végén egy annyira erős ötperces montázzsal, hogy meg sem lehet szólalni. Csak ülsz és nézed a betűket.