FB© is ROCK: Barna nadrág
renton blogja

péntek, február 13, 2009

Barna nadrág

Biztos láttátok már páran, van énnekem egy barna nadrágom. Még ősszel vettem a Kossuth utcán, a kínai boltban. Úgy kértem, ahogy mindig is szoktam: "elefántra farmert szeretnék". Hát az történt, hogy (talán ő választott ki engem, talán én őt, erre már nem emlékszem), de végül is ezzel a barna nacival sasszéztam haza. Akkor még nem kötődtünk egymáshoz különösebben. Néhány nappal később pedig egyenesen gyűlölni kezdtük egymást.
Az első naptól kezdve az én barna nadrágom külön életet él. Hiába húzom föl, le akar csusszanni rólam (ez önmagában még bármilyen nadrágra igaz), de semmi egyéb módon sem hajlandó igazodni hozzám. Kérem alássan, az én barna nadrágom jobbra lengedezik, ha balra indulok, a bokám fölé libeg, ha belefúj a szél, néhol egészen szorít, máshol idegesítően bő. Kilóg alóla a cipő, a cipőfűzőm (az egy külön történet) vidáman lobog, amíg az én barna nadrágom a jelenlegi fizikai elméleteinket meghazudtoló formákat ölt magára. Dacos sercegő hangot hallat séta közben, semmi barátságos susogás nincsen benne, és igyekszik a lehető legkellemetlenebbé tenni a járkálást. A farzsebből kicsusszannak a bele rejtett kártyák, az összehajtott papirosok, elülső zsebeiből a pénz a földre szóródik. Tán mondanom sem kell, a kosz kimoshatatlanul beléragad.
Ahogy mondtam is, úgy tűnt, gyűlöl engem, én legalábbis gyűlölni kezdtem őt. Egészen addig, míg rá nem döbbentem, hogy az én barna nardágom üzenni próbál valamit. Az üzenetét nem könnyű embernyelven megfogalmazni, legalábbis nekem, a viselőjének meglehetősen nehezemre esik a fogalmazás:
Az én barna nadrágom közelebb áll hozzám valamennyi másik ruhadarabomtól, és nem azért mert ő akarta így, hanem mert eleve elrendeltetett ez az egész. Az én barna nadrágom ugyanis én magam vagyok. Minden tulajdonsága igaz énrám is, az egyetlen különbség, hogy az ő viselője én vagyok, az egyém meg a Föld, a Világegyetem, vagy - ha úgy tetszik - a búvalbaszott Anyatermészet.
Ez persze csak az első fele a mondandójának. A többi dolog sajnos még hosszas fejtegetést igényel.

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

vagy csak a barna nadrágod hordozója ugyanúgy te (én) vagy, mint ahogy a te (én) hordozód is te (én) vagy, és mind a kettő nehéz feladat.

_renton írta...

ajaj

_renton írta...

amúgy undorítóan modoros lett ez a szöveg, tudom

_renton írta...

még tanulok magyarul

Névtelen írta...

most erre írhatnám, hogy szerintem nem modoros, de, ha te arra gondolsz, hogy mégis inkább legyen az(, illetve hogy az), akkor legyen az :).
éncsakmagambólindultamki. mikor először olvastam ezt a posztot ilyesmire gondoltam: http://blogol.hu/comment.php?log=2238767 (vagy rosszul, vagy.).

Névtelen írta...

valium antidepressant mexican valium online - what generic valium looks like